35. Jonne

   Legalább erre a hétre – ismételte el magában. Igen, többet nem érdemel és nem is fog kapni a nőtől. Mély levegőt vett, kikászálódott a szűk helyről. Akárhányszor aludt itt, mindig beverte a fejét, soha nem tudta megszokni, hogy ennyire apró az egész. Egyáltalán milyen országban vannak? Ezt legalább mindig tudni szokta, de akárhogy erőltette az agyát, most nem tudta kitalálni sem. Franciaország, aztán…

   Felvette a cipőjét, aztán megvárta Sophiet.

-          Este is itt leszünk – mormolta csendesen. – Remélem nem túl kényelmetlen neked.

-          Nem – mosolygott rá, amitől neki is mosolyogni támadt kedve.

-          Térj magadhoz Jonne, interjú is lesz, előtte is, utána is – jött vissza Hata, kezében egy sörrel. – És most ne keverd az országokat. Németország. Rendben van? Vésd az eszedbe, ez az a hely, ahol annyira szar a nyelv, hogy a hideg is kirázz tőle, nem beszélve a nőkről, akik darabosak – sóhajtott, azzal az alsó ágyról kivett egy szőrme mellényt.

   Rendben. Németország. Megfogta a nő kezét, kisétált vele a nappalinak számító részbe, felvette a whiskys üvegét, ami még mindig ugyanott volt, ahova letette. Egészen józannak érezte magát, ami nem tetszett neki, olyan volt, mint hosszú kóma után felébredni. Körbe nézett, de a színek szürkék voltak, se célok, se vágyak nem hajtották és emiatt úgy döntött, megint az alkoholt válassza társául.

   Elkedvtelenedett, még úgy is, hogy egy gyönyörű lány fogta a kezét. Egy hét. Ennyi. Megéri? Nem. Kezdett túlságosan belegabalyodni, annyira szeretni akart, hogy talán bárkit tudott volna – na jó, ez nem igaz, de Sophie megérintett benne valamit, s emiatt könnyedén képes lett volna fejest ugrani, talán egy üres medencébe is.

   Le kell állítania magát. Nagyokat kortyolt a whiskyből, általában soha nem hagyta magát ennyire kijózanodni, akkor túl sokat gondolkodott,  amihez semmi kedve nem volt.

-          Miért itt pihenünk? – tárta ki a busz ajtaját Jay. – Nem szeretem a német nőket – morogta az orra alatt.

-          Fogd be és húzzál lefele – rúgta seggbe Antti, aki vagy még mindig részeg volt, vagy már megint, de lehet csak betépett, ugyanis enyhe fűszag terjengett a buszban.

   Rá is ráfért volna egy cigi, bár igazság szerint a fű hatását nem szerette annyira és amióta nem használt semmi drogot, próbálta elkerülni azt is. Persze voltak nehezebb pillanatok, s előfordult, hogy nem bírta ki.

-          Ez az egész város, annyira tiszta és fényes – fintorgott Hata.

-          Te hülye vagy, a nyakam is kitörhettem volna – vágott vissza neki Jay sértődötten, amiért olyan szánalmasan kellett lejutnia a buszról.

-          Még szerencse, hogy ez nem történt meg – szólalt meg Antti félvállról.

   Felnevetett. Idióta az egész banda, úgy, ahogy vannak. Egy parkolóban álltak, egy klub mögött, s már erősen sötétedett.

-          Remélem legalább a buli jó lesz – követte őket Snack.

-          Figyu – mérte végig Antti. – Tudom én, hogy glamrockerek vagyunk meg minden, de ettől még nem kell úgy felöltöznöd, mintha egy transzi bárba készülnél, pasit felszedni.

   Snack végig mérte magát, fekete műszőrme mellényt viselt egy fényes rózsaszín mintájú fehér trikóval, kopott fekete nadrágján fehér foltok jelezték, hogy valamivel alaposan leette egyszer, s az azóta sem jött ki belőle.

-          Az ugye nem geci? – röhögött Jay, kivéve a busz oldalából két táskát.

-          Ja, most én leszek a buzi viccek középpontja? – vonta fel unottan a szemöldökét, megfogva az egyiket.

   Egy férfi lépett ki a hátsó ajtón és indult el feléjük. Ő lehetett a tulaj, legalábbis visszafogott elegáns zakója erről árulkodott, szőke haja, kék szeme pedig arról, hogy ezer százalék, hogy Németországban vannak.

-          Kell a cuccod, kiscsillag? – nézett a lányra Jay.

-          Szerintem megleszek így – vonta meg a vállát Sophie. – És nem vagyok kiscsillag.

-          Csillagszemű is lehetsz, de van még ezer jelzőm, szerintem viszont ezek a legjobbak, amiket nőkre használok – vigyorgott a dobos vidáman. – Akarod hallani a többit?

-          Nem hiszem, hogy kíváncsi lennék a hím soviniszta jelzőidre.

-          Én hím soviniszta? – röhögött. – Mindenki tudja, hogy nálam jobban senki nem tiszteli a női nemet! Talán csak Jonne, de ő égi magasságba emeli őket.

   A férfi oda ment hozzájuk, üdvözölték egymást. A whisky égett kicsit a gyomrát, de egyáltalán nem érdekelte. Egészen vidámnak érezte magát a barátaival és Sophieval – most hogy leszálltak végre róla, kezdtek olyanok lenni, mint régen. Együtt ittak és nevettek a gyökérségeken, igazából bármin, csak hogy gyorsabban teljen az idő. Nagyon hiányzott a csapatból Larry, de Hatának is volt egy erős személyisége, ami ha nem is töltötte be az űrt, adott valamit a csapathoz.

   Csak akkor engedte el Sophie kezét, amikor elindultak befele, a tulaj elmondta, hogy van egy öltöző, ahol zuhanyozhatnak is. Mintha nem tudta volna, Tommi azért ügyelt rá a szervezéskor, hogy minden nap legyen alkalmuk fürdeni. Felvette az egyik táskát, a whisky meg továbbra is könnyedén csúszott le a torkán.

   Az öltözőben hűtő várta őket, tele mindenféle alkohollal. Jack Danielst is akadt, ezért amikor végzett az üveggel, gyorsan lecserélte. Sophie csendesen viselkedett, leült az egyik fotelre, de nem szégyenlősködött, így amikor a fiúk elkezdtek átöltözni csupán elfordult. Elmosolyodott.

-          Nem iszol valamit? – kérdezte megállva a hűtő előtt.

-          Víz van esetleg?

   Egy mentes vizet vett ki és oda vitte hozzá. – Egyszer megnéznélek részegen. Részegen, olyan ártatlanok az emberek, nem tudnak gondolkodni, ezért csak úgy cselekednek és nem kimértek.

    Megvonta kicsit a vállát, nem akarta ő rávenni semmire sem. Ő szeretet részeg lenni és szeretet nem gondolkodni. A táskájából közel fél órás viaskodás után sikerült előkaparnia azokat a ruhákat, amiket viselni akart. A riporternő túl korán érkezett, de a többiek magukhoz képest kedvesen viselkedtek vele, míg ő kisminkelte magát.