35. Jonne

   Legalább erre a hétre – ismételte el magában. Igen, többet nem érdemel és nem is fog kapni a nőtől. Mély levegőt vett, kikászálódott a szűk helyről. Akárhányszor aludt itt, mindig beverte a fejét, soha nem tudta megszokni, hogy ennyire apró az egész. Egyáltalán milyen országban vannak? Ezt legalább mindig tudni szokta, de akárhogy erőltette az agyát, most nem tudta kitalálni sem. Franciaország, aztán…

   Felvette a cipőjét, aztán megvárta Sophiet.

-          Este is itt leszünk – mormolta csendesen. – Remélem nem túl kényelmetlen neked.

-          Nem – mosolygott rá, amitől neki is mosolyogni támadt kedve.

-          Térj magadhoz Jonne, interjú is lesz, előtte is, utána is – jött vissza Hata, kezében egy sörrel. – És most ne keverd az országokat. Németország. Rendben van? Vésd az eszedbe, ez az a hely, ahol annyira szar a nyelv, hogy a hideg is kirázz tőle, nem beszélve a nőkről, akik darabosak – sóhajtott, azzal az alsó ágyról kivett egy szőrme mellényt.

   Rendben. Németország. Megfogta a nő kezét, kisétált vele a nappalinak számító részbe, felvette a whiskys üvegét, ami még mindig ugyanott volt, ahova letette. Egészen józannak érezte magát, ami nem tetszett neki, olyan volt, mint hosszú kóma után felébredni. Körbe nézett, de a színek szürkék voltak, se célok, se vágyak nem hajtották és emiatt úgy döntött, megint az alkoholt válassza társául.

   Elkedvtelenedett, még úgy is, hogy egy gyönyörű lány fogta a kezét. Egy hét. Ennyi. Megéri? Nem. Kezdett túlságosan belegabalyodni, annyira szeretni akart, hogy talán bárkit tudott volna – na jó, ez nem igaz, de Sophie megérintett benne valamit, s emiatt könnyedén képes lett volna fejest ugrani, talán egy üres medencébe is.

   Le kell állítania magát. Nagyokat kortyolt a whiskyből, általában soha nem hagyta magát ennyire kijózanodni, akkor túl sokat gondolkodott,  amihez semmi kedve nem volt.

-          Miért itt pihenünk? – tárta ki a busz ajtaját Jay. – Nem szeretem a német nőket – morogta az orra alatt.

-          Fogd be és húzzál lefele – rúgta seggbe Antti, aki vagy még mindig részeg volt, vagy már megint, de lehet csak betépett, ugyanis enyhe fűszag terjengett a buszban.

   Rá is ráfért volna egy cigi, bár igazság szerint a fű hatását nem szerette annyira és amióta nem használt semmi drogot, próbálta elkerülni azt is. Persze voltak nehezebb pillanatok, s előfordult, hogy nem bírta ki.

-          Ez az egész város, annyira tiszta és fényes – fintorgott Hata.

-          Te hülye vagy, a nyakam is kitörhettem volna – vágott vissza neki Jay sértődötten, amiért olyan szánalmasan kellett lejutnia a buszról.

-          Még szerencse, hogy ez nem történt meg – szólalt meg Antti félvállról.

   Felnevetett. Idióta az egész banda, úgy, ahogy vannak. Egy parkolóban álltak, egy klub mögött, s már erősen sötétedett.

-          Remélem legalább a buli jó lesz – követte őket Snack.

-          Figyu – mérte végig Antti. – Tudom én, hogy glamrockerek vagyunk meg minden, de ettől még nem kell úgy felöltöznöd, mintha egy transzi bárba készülnél, pasit felszedni.

   Snack végig mérte magát, fekete műszőrme mellényt viselt egy fényes rózsaszín mintájú fehér trikóval, kopott fekete nadrágján fehér foltok jelezték, hogy valamivel alaposan leette egyszer, s az azóta sem jött ki belőle.

-          Az ugye nem geci? – röhögött Jay, kivéve a busz oldalából két táskát.

-          Ja, most én leszek a buzi viccek középpontja? – vonta fel unottan a szemöldökét, megfogva az egyiket.

   Egy férfi lépett ki a hátsó ajtón és indult el feléjük. Ő lehetett a tulaj, legalábbis visszafogott elegáns zakója erről árulkodott, szőke haja, kék szeme pedig arról, hogy ezer százalék, hogy Németországban vannak.

-          Kell a cuccod, kiscsillag? – nézett a lányra Jay.

-          Szerintem megleszek így – vonta meg a vállát Sophie. – És nem vagyok kiscsillag.

-          Csillagszemű is lehetsz, de van még ezer jelzőm, szerintem viszont ezek a legjobbak, amiket nőkre használok – vigyorgott a dobos vidáman. – Akarod hallani a többit?

-          Nem hiszem, hogy kíváncsi lennék a hím soviniszta jelzőidre.

-          Én hím soviniszta? – röhögött. – Mindenki tudja, hogy nálam jobban senki nem tiszteli a női nemet! Talán csak Jonne, de ő égi magasságba emeli őket.

   A férfi oda ment hozzájuk, üdvözölték egymást. A whisky égett kicsit a gyomrát, de egyáltalán nem érdekelte. Egészen vidámnak érezte magát a barátaival és Sophieval – most hogy leszálltak végre róla, kezdtek olyanok lenni, mint régen. Együtt ittak és nevettek a gyökérségeken, igazából bármin, csak hogy gyorsabban teljen az idő. Nagyon hiányzott a csapatból Larry, de Hatának is volt egy erős személyisége, ami ha nem is töltötte be az űrt, adott valamit a csapathoz.

   Csak akkor engedte el Sophie kezét, amikor elindultak befele, a tulaj elmondta, hogy van egy öltöző, ahol zuhanyozhatnak is. Mintha nem tudta volna, Tommi azért ügyelt rá a szervezéskor, hogy minden nap legyen alkalmuk fürdeni. Felvette az egyik táskát, a whisky meg továbbra is könnyedén csúszott le a torkán.

   Az öltözőben hűtő várta őket, tele mindenféle alkohollal. Jack Danielst is akadt, ezért amikor végzett az üveggel, gyorsan lecserélte. Sophie csendesen viselkedett, leült az egyik fotelre, de nem szégyenlősködött, így amikor a fiúk elkezdtek átöltözni csupán elfordult. Elmosolyodott.

-          Nem iszol valamit? – kérdezte megállva a hűtő előtt.

-          Víz van esetleg?

   Egy mentes vizet vett ki és oda vitte hozzá. – Egyszer megnéznélek részegen. Részegen, olyan ártatlanok az emberek, nem tudnak gondolkodni, ezért csak úgy cselekednek és nem kimértek.

    Megvonta kicsit a vállát, nem akarta ő rávenni semmire sem. Ő szeretet részeg lenni és szeretet nem gondolkodni. A táskájából közel fél órás viaskodás után sikerült előkaparnia azokat a ruhákat, amiket viselni akart. A riporternő túl korán érkezett, de a többiek magukhoz képest kedvesen viselkedtek vele, míg ő kisminkelte magát.

34. Sophie

-                -    Akarlak – suttogta ismét, nem törődve azzal, hogy Jonne mit kért tőle.

   Akarta, annyira nagyon, nagyon akarta, mint még soha senkit. Mindenét szerette volna a magáénak tudni és ez rémisztően hatott rá. Nem csak a teste kellet, a gyönyörű lelkére is éhezett, ahogy a szívére. Nem tudta hova vezet ez az egész, de már most is úgy érezte, jobban belebonyolódtak egymásba a kelleténél.

   Gyakorlott mozdulatokkal bontotta ki a fiú övét, majd a gomb következett, aztán a cipzár. Érinteni akarta, így az alsónadrág alá csúsztatta a tenyerét. Nem tudta melyiküknek okoz nagyobb élvezetet azzal, hogy a kőkemény férfiasság köré kulcsolta az ujjait, hisz egyszerre nyögtek bele a csókba, amiben éppen fulladoztak.

-          Ne – fogta le hirtelen a kezét Jonne, mire kipattantak a szemei.

-          Miért ne? Akarom – nézett a szemébe értetlenül.

-          Én is – biztosította róla. – De nem itt, nem így, nem most – húzta ki a puha anyag alól a kezét.

   Csalódottan felnyögött, hogy lehet valakinek ilyen féke? És ő miért nem tudja türtőztetni magát a közelében? Miért uralja ennyire a testi vágy? Francba.

-          Megint játszol – dőlt rá a fiú karjára, majd rekedten elnevette magát.

   A mellkasa szaporán hullámzott fel és le, próbálta eloltani a tüzet, ami belülről emésztette, de nem ment könnyen. Nagy kortyokban nyelte a levegőt, miközben ő is kihúzta magából a fiú ujjait. Nem foglalkozott semmivel, a szájába vette őket és lenyalogatta róla a nedveit.

-          Még, hogy én játszom – nyögte Jonne karcosan, mire újra halkan felnevetett.

-          Ennyit igazán megérdemelsz, azért, mert felizgatsz, aztán pedig leállítasz – nyúlt a pólója után, amibe ügyesen belebújt, majd a nadrágját is visszagombolta.

   Szorosan bújt a fiú testéhez, pont úgy mint az éjjel. Finoman simogatták egymást, jól esett neki már az is, hogy átölelheti Jonnét. Nem szólaltak meg, hagyták, hogy a testükből meleg elbódítsa őket. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a vállát cirógató ujjak mozgása lelassul, majd hirtelen abbamarad. Ahogy felpislantott, elmosolyodott, Jonne elaludt. Tényleg fáradt lehetett… ő is az volt. A nyugalom, ami a férfi karjai közt eluralkodott rajta, megtette a hatását, és követte Jonnét az álmok mezejére.

-          Hé, gerlicék, felkelni – húzta ki valaki a függönyt, amivel mindkettejükre ráhozta a frászt. Jonne ijedtében felült és megfejelte a fülke tetejét, amitől fájdalmas sziszegés hagyta el a torkát, ettől pedig hiénaszerű nevetés robbant ki a merénylőből. – Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? – Fogta Hata hasát a röhögéstől.

-          Menj a francba – sziszegte álmosan, mire két döbbent szempár fordult felé.

-          Hm… Nem lehetett túl kielégítő az éjszaka, kisangyal. Ha akarod, ma jöhetsz hozzám, tuti nem leszel hisztis ébredés után – rángatta meg a gitáros viccesen a szemöldökét.

   Morcosan a párna után nyúlt és hozzávágta a fiúhoz.

-          Nincs az-az Isten, hogy ágyba bújjak veled – sziszegte dühösen. - Nincs jobb dolgod kedves Hata annál, minthogy ránk ronts és megkeserítsd az életünket? – Fordult az oldalára és a könyökére támaszkodva nézett a döbbent férfira.

   Utálta ha bárki is felébresztette, főleg ha az a valaki ennyire szemtelen és érzéketlen volt.

-          Apám, te aztán nem semmi kis duli -fuli cafkát szedtél össze. Itt se vagyok, mert a sárkányod még a végén leharapja a fejem. Csak szólni akartam, hogy két perc múlva megérkezünk – rántott vállat, majd amilyen hirtelen rájuk tört, olyan gyorsan távozott is.

-          Jól vagy? – Kérdezte halkan, miközben hanyatt döntötte Jonnét és a homlokát kezdte vizsgálni.

-          Aham, asszem – nyöszörgött álmosan, amin jót mosolygott.

-          Mutasd – szedte le tenyerét a sérült részről.

   Nem látott semmi komoly bibit a fején, hiába verte be nagy erővel a tetőbe. A bőre picit piros volt egy ponton, de úgy tűnt semmi vész nem történt. Nem bírta ki mégsem, hogy ne hajoljon fölé és nyomjon egy puszit a homlokára, amitől meg Jonne mosolyodott el.

-          Utálom, amikor ilyen kretének – szólalt meg.

-          Majd megnevelem őket – nevetett fel és Jonne vállára fektette a fejét.

   Az ujjai ösztönösen simogatták a fiú bőrét, miközben a vékony karok a dereka köré tekeredtek. Arra gondolt, hogy nagyon is meg tudná szokni Jonne ölelést, kényelmes volt, biztonságos, puha és meleg.

-          Isten téged úgy segéljen - kuncogott fel a szőkeség, mire elhúzta a száját.

-          Majd meglátod – csókolt bele a nyakába, amitől a férfi torkát dorombolásszerű hang hagyta el. – Szóval ez tetszik? – Érintette az ajkait újra vékony érzékeny bőrhöz, mire Jonne elmosolyodott.

-          Nagyon, de ez megint gonosz dolog. Felizgatsz, mikor le kell szállnunk – nyitotta fel a fél szemét és ránézett.

-          Mondták már, hogy csodás egy pasas vagy? – Túrt bele a selymes szőke tincsekbe, miközben kérdőn nézett a mellette fekvőre.

-          Még soha – komorodott el Jonne. Ráncba szaladt a homloka, minden másodpercben hallania kéne, hogy mennyire nagyszerű.

-          Szeretnélek boldoggá tenni – suttogta el azt, amit igazán kívánt. – Legalább erre a hétre – tette hozzá halkan.

   Nem számított semmi, szerette volna a fiút ragyogni látni, és úgy nézni a szemébe, hogy ne legyen a tiszta kékségben semmilyen fájdalom, magány vagy kétségekkel kevert szomorúság. Felhőtlenül boldognak szerette volna látni, hisz ha egy valamiben biztos volt az-az; Jonne mindenkinél jobban megérdemli a boldogságot.

33. Jonne

   Megdöbbentették a csúnya foltok, nem értette kinek jó az, ha a másikon ilyen sérüléseket hagy. Főleg nem egy ilyen szépségen. Szörnyűek voltak a lila aláfutások a hófehér bőrön, s valami benne hangosan üvöltött fájdalmában, meg akarta gyógyítani a sebeket, minden apró sérülést, ami a nő testén és lelkén keletkezett. Különös késztetés volt, fájdalmasan szívből jövő.

-          Azt teszel, amit akarsz – nyomott újabb csókot az egyik sérülésre. – Visszautasíthatsz, de ha akarsz te is érinthetsz, csak ne itt, ne most – mormolta zavartan. Nem akarta, hogy az intim együttlétüknek más is tanúja legyen, már pedig a busz nem a titkokról volt híres.

   Ajkaival feljebb haladt, kezével óvatosan simogatta a nő felforrósodott bőrét. Kínozta őt is a vágy, de tudta, hogy az egésznek nincs még itt az ideje, és ha történik is valami közöttük azt nem a turnébuszon akarta.

   Közelebb akart kerülni hozzá, bízni benne.

-          Miért? – nyögte nagyon halkan Sophie. Lehúzta vékony vállán a melltartó pántját, aztán felfedte formás melleit. Remegő kézzel simított végig az egyik formás halmon, miközben a másikat végig csókolta.

-          Mert nem akarok ilyesmit a buszon… - újra elcsuklott a hangja, kicsit eltávolodott tőle és pár percig csak nézte a gyönyörű teremtés minden apró porcikáját. – Nem tudom megérteni az embereket – mondta halkan, ahogy kezével újra végig simított a hasán.

   A nő beletúrt a hajába, szájához húzta és hevesen megcsókolta. Viszonozta csókját, teljesen hozzásimult, lábait becsúsztatta az övéi közé, merev férfiasságát az ölének nyomta és gyengéden hozzádörzsölte, ahogy a hotelszobában is tette. Sophie kezei végig simítottak a hátán, a csókjuk még vadabb és erőszakosabb lett. Tudta, hogy az akaratának hamarosan vége lesz, ha így folytatják tovább, felég az önuralmával együtt, s minden eddigi elhatározását egyszerűen kidobhatja a kukába.

   Elhúzódott azoktól a puha, édes ajkaktól, minden része remegett a visszafojtott szenvedélytől. Végig csókolta újra a nő nyakát, észre sem vette, hogy teljesen felhúzta a pólóját, s meztelen mellkasa a gömbölyű melleknek préselődik. Lehunyta a szemét, de ez még sem tűnt jó ötletnek; annyira egyszerű lett volna mindenről elfelejtkezni, csak sodródni a kéj hullámain. Zihálva kapkodott levegő után, próbálta lenyugtatni a szívét, de egyáltalán nem ment könnyen, miközben a nő kezei érzékeny pontjait kényeztették. Belemarkolt a fenekébe és erősebben húzta az ágyékához.

   Összeszorította a fogát, hogy ne nyögjön fel.

   Hirtelen fordult le róla, tudta, nem sokáig bírná visszafogni magát, oldalra gördült, de nem engedte el Sophiet. Hideg lett, túlságosan hideg, de nem bánta, mert valamit visszanyert józan eszéből, most hogy nem teljesen fonódtak egymásra.

   Hozzáhajolt, tovább csókolta a nyakát, kezét pedig egészen lecsúsztatta a nadrágjához. Kigombolta, lehúzta a sliccét, aztán becsúsztatta a bugyija alá. Összeszorította a szemét, észre sem vette, hogy csípőjét ösztönösen, ütemesen neki nyomja Sophie combjának.

-          Jonne, szerintem.. – suttogta halkan, karcosan a nő, mire újra megcsókolta.

   Szerinte sem jó ötlet semmisem, de jelenleg kicsit sem érdekelte. Le-fel csúsztatta a kezét, lágyan dörzsölve az érzékenyé vált csiklóját. A kielégületlensége egyre fájdalmasabb lett, a nadrágját túl szűknek érezte, ahogy a bőrét is, melynek hozzá dörzsölődött az ágynemű. Hogy a francban fog így lenyugodni? Valóban, ennek köze sem volt semmilyen jó ötlethez. Hosszú, finom ujjak kúsztak végig a vállán, karján, derekán, majd megállapodtak a csípőjén.

   Belefúrta arcát a nő nyakába, ajkait szorosan összepréselte, senkinek nem akarta elárulni egy halk sóhajjal sem, hogy mi történik közöttük – egyszerűen nem tartozott rájuk.

-          Teljesen megbolondítasz – suttogta a törékeny csendbe, amit csak gyors lélegzetvételük tört meg.

   Újra megcsókolta, s közben két ujját könnyedén becsúsztatta puha, nedves hüvelyébe. A nő halkan belenyögött a csókúkba, ő sem bírta visszafogni magát. A fenébe! Zúgott a feje, vágyai elsöprő erejűek voltak, amiket kemény elhatározása sem tudott kordában tartani, hogy még pedig nem ebben a hülye buszban, ebben a hülye koporsóban fognak szexelni.

-          Kérlek, állíts le, ha valami nem tetszik – suttogta a fülébe, aztán ajkai közé szívta a fülcimpáját.

-          Semmi nem tetszik – motyogta a nő. – Én is akarlak – tette hozzá, hangjából mintha kétségbeesést hallott volna ki.

-          Ne mondj ilyeneket, kérlek – hatalmasat nyelt, az egészen sötét szemeibe nézett. – Egyébként biztos, hogy nem bírom tovább.

   Sophie keze lecsúszott a csípőjéről, egyenesen a férfiasságára, elakadt a lélegzete egy pillanatra. Ujjait gyengéden mozgatta a nőben, hüvelykujjával csiklóját kezdte dörzsölni, közben észre sem vette, hogy ágyékát abban az ütemben nyomja a kezének, amiben benne mozog.

32. Sophie

   Az agya szélsebesen járt, már amennyire tudott, hisz Jonne ujjai folyamatosan a bőrét cirógatták, olyan gyengédséggel, hogy megint elkezdett attól félni, hogy a csontjai elolvadnak. Fogalma sem volt mit feleljen. Nem azért, mert nem élvezte az érintését, sokkal inkább azért, mert nem volt benne biztos, meg tudja-e állni, hogy ő is hozzáérjen.

-          A tegnap esti Sophiet szeretnéd? – Kérdezte végül halkan és vágytól rekedten, mire Jonne álla a vállán kötött ki.

-          Igen – csókolta meg a bőrét lágyan, amitől megremegett a gyomra és muszáj volt egy mély levegőt vennie, hogy legalább egy kicsit lenyugtassa magát.

-          Ő nem tudja megígérni neked, hogy kibírja azt, hogy hozzád érjen, mert ő is érinteni akar téged – vallotta be, hogy szíve szerint leszedné legalább Jonne pólóját, hogy finoman simogathassa lapos hasát, mellkasát.

   Ő is érezni akarta a bőrét. Az orrát be akarta fúrni a fiú nyakába és mélyet szeretett volna szippantani belőle, hogy elteljen vele.

-          De per pillanat a tulajdonod képzem – csukta le szorosan a szemét. Rosszul érezte magát, de ki kellett mondania ezt is. Muszáj. Hiszen nem tudta eldönteni, ez a kérés, parancs vagy tényleg csak egy kívánság, amire nemet is mondhat. – A tegnap esti lány, nem tartozott neked, őt csak az hajtotta, hogy megismerjen téged, ha őt akarod, akkor akarod, hogy viszonozza is, amit adsz neki. Ha viszont úgy gondolkodunk, hogy fizettél nekem, akkor természetesen azt teszem, amit akarsz – nyögte ki végül, Jonne ujjai még mindig az idegvégződéseit hergelték és egyszerűen nem tudta kikapcsolni a receptorait.

   Hatással volt rá, kívánta, szeretkezni akart vele, magába fogadni, csókolni és együtt jutni el vele a mennyországba. A szűk hely ellenére a fiú hátára gördítette, majd félig meddig fölé kerekedett. Az arcukat csak pár centi választotta el, szemei sötétek voltak és ködösek, a mosolya viszont mosolygásra késztette. Volt benne valami, amit csodált, amit a magáénak akart tudni. Miért nem tudják megcserélni a szerepeket? Mindenét odaadta volna per pillanat, hogy birtokolhassa ezt a kék szemű, hófehér bőrű, szőke angyalt, aki felette feküdt és a hasát cirógatta.

-          Tehát – csuklott el a fiú hangja, amitől egy kicsit zavarba is jött, de nem annyira, hogy újra menekülőre fogja. – Ha te nem az lennél, aki vagy, ha nem kaptál volna semmit azért, hogy ezt a hetet velem töltsd, akkor is itt lennél velem? – Kérdezte halkan.

-          Ha megkértél volna rá, minden bizonnyal. Ezen a héten nem tudtam volna dolgozni – sóhajtott nagyot.

   Az esze és a szíve ádáz csatát vívott. Tisztázni akarta a dolgokat, tudni, mit is érez Jonne, mit akar tőle. Elege volt a ködből, amitől nem látta a célját.

-          Miért nem? – Ráncolta össze a homlokát.

-          Mert sérült árúért, senki nem fizet. Igaz, te kivétel vagy – döntötte oldalra a fejét.

   Nem bírt belenézni Jonne szemébe, miközben ezt mondta, sokkal jobb volt a falat bámulni maga mellett.

-          Mit jelent az, hogy sérült áru? – Kíváncsiskodott tovább a szőkeség.

   Eddig nem nézte meg mit vett, hát most itt az ideje. Szépen lassan megfogta a fiú csuklóját és kihúzta a pólója alól, majd addig ügyeskedett, míg sikerült leszednie magáról a puha anyagot. Jonne nagyot nyelt, csak úgy visszhangzott a pici hálófülkében a hangja. Felkattintotta fenti spotlámpát, majd úgy helyezte a fiú ujjait, hogy a sérüléseit takarják, de Jonne azonnal megértette, amint lenézett. Lassan vette el a kezét, így pedig feltárultak előtte a vörös és lila nyomok, amik a bőrét tarkították.

-          Ha akarod, kidobhatsz és visszakérheted a pénzed, megértem, hogy nem szép látvány és így nem kellek – suttogta a feszült csendbe, miközben a szíve megint a torkába kúszott.

   Ha elküldi, akkor azt el kell fogadnia. Ha fájni fog, akkor is.

-          Ezt teszik veled? – Nyögte felháborodottan, tiltakozva a látottak ellen.

   Az ujjait nem vette le róla, minden véraláfutást végigsimított, szemrevételezett minden tenyérlenyomatot. A simogatása, olyan volt, mintha nyári zápor cirógatná a bőrét.

-          Ó ez semmi – rántott vállat könnyedén. Tényleg semmiségnek tartotta. – Csak kicsit elvesztette a fejét az ügyfelem és jobban szorított a kelleténél. A bőröm hibája, hogy a legapróbb szorítás miatt is kékülni kezd – suttogta halkan és csak remélni merte, hogy Jonne is ilyen könnyedén fogja fogadni a dolgot.

-          Ha kárt tesznek benned, az plusz költség – ismételte, amit még ő mondott neki, amikor megkötötték az üzletet.

   Volt valami felháborodottság a hangjában, valami, amit nem tudott hova tenni, mintha törődne vele… Aztán még nagyobb meglepetést okozott neki, mikor lejjebb csúszott és az ajkaival apró puszikat nyomott a sérüléseire: mintha begyógyíthatná.

-          Jonne – nyögött fel halkan, miközben ösztönösen a hajába túrt. A szája annyira forró volt és olyan puha, hogy a már-már lanyhuló szenvedélyét azonnal felkorbácsolta.

-          Azt akarom, hogy az a Sophie légy, aki tényleg te vagy – nézett fel rá, már a köldökénél tartva, majd szépen átkulcsolta a derekát és a hasához szorította az arcát. – Sosem tennék kárt benned – suttogta rekedten, mire simogatni kezdte a fejbőrét.

   Nem értette mi megy végbe a férfiban, nem értett semmit. Ki kellett volna dobnia és visszakérni a pénzét, ő mégsem ezt tette.

31. Jonne

   Az agya zsongott a kétségektől és a megoldatlan problémáktól, a kísértő fájdalomtól, amit mindig érzett. Mindehhez jött a fűszer, az édes vágy, ami átjárta a nő közelében, hol kísértően eluralkodva rajta, hol meg csak úgy létezve, mintha teljesen természetes volna. Figyelte, ahogy lehajol, feneke kidomborodott egyenesen felé. A vágytól egy pillanatra sötétben látta a világot, a szíve dübörögni kezdett a mellkasába, s teljesen elszorult a torka.

   Nem gondolkozott, amikor oda ment hozzá. Akkor sem gondolkozott, amikor megcsókolta, mert teljesen természetes volt. Befelejtkezett a csókúkba, Sophie édes ízébe, testének melegébe, amely szorosan az övéhez simult. Ennek a nőnek mindegy volt mit visel, mindenben túlságosan vonzó volt – ha egy lepel lenne rajta, akkor is mágnesként működne.

   Végig simított a hátán, kicsit megszorította a derekát, másik kezével pedig a puha tincsek közé túrt. Nyelvük ritmikusan mozgott, gyengéd csókjuk egyre hevesebbé vált, merev férfiassága a nő puha hasának nyomódott. Bőrt akart, meztelen, sima bőrt. Becsúsztatta kezét a póló alá, ujjaival lágyan cirógatni kezdte, s közben észre sem vette, hogy vízszintesbe kerültek.

   Combját simogatta, lágyan hozzádörzsölte ágyékát csípőjéhez, vigyázva rá, hogy ne okozzon neki fájdalmat. Eltávolodott a szájától, zihálva kapkodott levegő után, végig csókolta a torkát, aztán nyelvével a füléhez csúszott vissza. Fogai közé vette a fülcimpáját, miközben kezeivel tovább cirógatta bársonyos bőrét. Bizsergett minden része és a vágy minden kétséget elsöpört benne, bármennyire is nem akarta ezt az egészet.

   Ajtónyitódás rázta fel az édes zűrzavarból, amibe belefelejtkezett.

-          Ahh, most egész héten ezt kell bámulnom? – morgolódott Hata. Morgása ellenére nyugodtan oda ment a táskájához és elvett egy rózsaszín trikót. – Mondtam már, hogy ne nyúld le a ruháimat!

   Becsapta maga mögött az ajtót, míg ő zavartan pislogott rá a válla felett. Harag és szégyen öntötte el, de légzése továbbra is zaklatott maradt. Sophie szürke szemébe nézett, aztán a vállára hajtotta a fejét és mély levegőt vett.

-          Sajnálom – sóhajtott, azzal hirtelen felpattant róla és felajánlotta neki a kezét.

   A nő összevont szemöldökkel fogadta el, majd felkelt az ágyról.

-          Ehhez hozzá kell szoknod, őket nem érdekli a zárt ajtó sem – nyalta meg az ajkát, aztán elfordult, mert a heves vágy, hogy újra az ágyra döntse, gépként őrölte az idegeit.

-          Rendben – bólintott a lány, s kissé rekedt hangja elárulta neki, hogy ő is kívánja.

   Kétségek. Kétségek. Behúzta a táska zipzárját, utána felvette a tegnapi whiskys üvegét, ami félig üres volt. Az biztos, hogy nem oldja meg a problémáját, de kicsit segíthet rajta. Előkotorta a szemüvegét is, aztán kiment a nappaliba a nővel együtt.

-          A magad módján, tiszta meglepetés vagy, Jonne – jegyezte meg Antti, félig szétfolyva a kanapén. Látszott rajta, hogy nem másnapos, hanem még mindig részeg, ami nem volt túl jó hír a számára. – Akkor ő most ilyen groupie?

-          Ja, mondtam már, hogy ilyen nekünk is kell, a rockereknek mindig vannak ilyen nőik – szállt be Jay is a beszélgetésbe.

   Megdörzsölte a halántékát.

-          Nem vagyok groupie, Jonnenal megyek és nem veletek – jegyezte meg Sophie.

   Szerencse, hogy meg tudja magát védeni. A fiúk egyáltalán nem kedvesek, ő meg nincs hozzászokva ahhoz, hogy valakit is megvédjen. Magát sem szokta, inkább nem vesz róluk tudomást.

-          Három napot adok neked – döntötte félre a fejét Antti. – Utána tuti elhúzol, kemény dolog a pop-szakma – kelt fel és beleivott a vodkába.

-          Nem kell féltened – mosolygott rá a nő édesen és kihívóan.

   A legszívesebben megcsókolta volna. Csak rá mosolyogna így! A gitáros felnevetett, felé mutatta az üveget, aztán újból belekortyolt. Talán teljesen természetes a félelme az úttól és a barátaitól. Egyik köcsögebb tud lenni, mint a másik, főleg, ha fáradtak, másnaposak és még nyűgösek is.

-          Visszamehetek még szórakozni, van egy kis idő a buszindulásig – jelent meg Hata jókedvűen.

   Lerakta a bőröndjét. Kettesbe maradni a nővel? Kész kivégzés az idegei számára. Belekortyolt a whiskybe, csodálta, hogy bár évek óta issza, még mindig nem gyűlölte meg a kesernyés italt.

-          Szerintem pakoljunk be – ajánlotta.

-          Te tudod, de a helyedben én minden percet kihasználnék – vonta meg a vállát Hata saját súlyos táskáját cipelve.

   Alig pár órát töltöttek a hotelben, de a nappali katasztrofálisan nézett ki, annak ellenére is, hogy összeszedték a dolgaikat. Mindannyian mesterei voltak a káosznak; hálószobáikban sem töltöttek sok időt, mégis, csak egy ruha kiválasztása több időbe került nekik, mint bármelyik nőnek. És több rumlival is járt. Tegnap könnyedén egy órát töltött egy nadrág és egy felső előkotorásával, közben pedig észre sem vette, hogy mindent szanaszét dobál.

   Vajon Sophie mit fog szólni, ha megtudja, este a turnébuszban éjszakáznak?

   Legszívesebben már most befeküdt volna az egyik fekhelyre a nővel, hogy érezze a teste melegét és a nyugalmat. Nehezen fognak elférni egymás mellett, de egyáltalán nem bánta, hogy szorosan egymáshoz fognak préselődni.

   A buszba hamar bepakoltak. Előre engedte a nőt, s közben észre sem vette, hogy a kezében tartott whiskys üvegből mennyire lassan fogy az ital – máskor már felkelés után öt-hat órával végzett egy fél üveggel könnyedén. A busz szűk volt, ugyanakkor hosszú, egyik végében volt a vezetői rész, a sofőrjük kedves, idősebb férfi, akit nem hozott ki semmi a sodrából. Az emeleten volt négy, valószínűleg koporsónak szánt fülke, egymással szemben kettő-kettő, amit nehéz bársony függönnyel lehetett eltakarni. Eleinte utált ott aludni, de mára már teljesen megszokta, a lépcső és a vezetői rész között volt a nappalinak nevezett előtér, kanapéval és székekkel, és a mosdó.

   Néha elég szánalmas, hogy úgy élnek, mint egerek a lyukakban, de ez is hozzátartozott a zenéhez, ami pedig a zenéhez tartozott, azt nem tudta gyűlölni.

-          Ez a mi birodalmunk – mutatott körbe, Sophie profilját figyelve.

-          Nagyon… - körbe pillantott – szűkös – jegyezte meg apró mosollyal.

-          Majd megszokod – sétált be mögöttük Hata. – Szívás, de legalább pia mindig van – ült le a kanapéra rögtön kisajátítva a legjobb helyet. Végig terült rajta, mire Antti felmorgott a háta mögött.

-          Nem vagy álmos? – lépett a nő mögé és elindult a lépcső felé.

-          Szerintem rakjunk be valami zenét, mert baromira hallani fogjuk, ha dugnak – mondta Jay, belezuhanva egy székbe, kezébe temetve az arcát.

   Megforgatta a szemét, de örült neki, hogy Sophie követi.

-          Itt szoktam aludni – mutatta be a csodálatos helyett, ami az egyik felső ágy volt. Szégyellte, amiért nem szolgálhat többel a nőnek. Csodálatos lakásában járva arra gondolt, mit fog szólni ehhez a helyhez: a kettő ég és föld.

-          Nagyon… barátságos – kuncogott fel halkan.

-          Nem aludtam sokat az este, de most szeretnék. Ha neked nincs kedved, kicsit pihenni, akkor nem kell – rúgta le a bakancsát.

   Sophie tétován beharapta az ajkát. Na igen, a hely valóban nagyon kicsinek tűnt, főleg két ember számára, mégis levette a cipőjét és előbb ő mászott be.

-          Eleinte mindig bevertem a fejem – mondta halkan, izgatottan, ahogy befeküdt mögé.

   Egyikük sem volt egy dagadt ember, mégis, csak úgy fértek el egymás mellett, ha mindketten az oldalukon feküdtek. Sophie a fal felé fordult, s miután behúzta a függönyt, felé fordult. Testüket egy centiméter sem választotta el. Lehunyta a szemét, s abban a pillanatban tudta, hogy most sem sokat fog aludni.

   Átvetette a nő karcsú derekán a karját, közelebb húzódott hozzá, úgy, hogy mellkasa a hátának simuljon, ágyékát viszont előrelátóan távol tartotta a Sophie formás fenekétől. Nyakára hajolt és mélyen beszívta az illatát; a buja nőiesség kitöltötte minden részét, pillanatok alatt messze elvarázsolta. Öntudatlanul adott egy puszit a nyakára, aztán még egyet. A nő mocorogni kezdett, teljesen hozzásimult a testéhez.

-          Csinálhatok valamit? – kérdezte rekedten a vágytól, ami újból eluralkodott rajta. Túl közel volt hozzá megint, és túlságosan kívánta hosszú órák óta, semmint, hogy nyugton tudjon maradni.

-          Mit?

   Lágyan simogatni kezdte a derekát, aztán kezét becsúsztatta a pólója alá, s bársonyos bőrét kezdte cirógatni. Nehezen bökte ki a kérését.

-          Érinteni akarlak, de nem akarom, hogy viszonozd – suttogta a fülébe nagyon halkan, közben kezét felcsúsztatta egészen a bordáira, s ott cirógatta tovább.

   Arcra vörösé vált, félt attól, hogy elutasítja a nő, mégis úgy érezte, hogy muszáj kimondania ezeket a szavakat és muszáj tovább simogatnia, muszáj éreznie, hogy valóban akarja –e, vagy minden puszta színjáték körülötte. Belecsókolt a nyakába, minden része valósággal lüktetett a beteljesülésért, szíve bordáin vert vad ütemet, mégis tudta, hogy neki ma semmi nem jár, főleg nem egy turnébuszban és eszébe sem jutott, hogy majd itt szeretkeznek.

   De attól még el akarta altatni a kétségeit, elsimítani őket furcsa kábulatban.

-          Megengeded? – kérdezte újra, végig futatta nyelvét nyaka finom ívén, így biztatva a döntésre.

30. Sophie

   Az igazi, hétköznapi Sophiet akarta. Újabb hiba a fiú részéről, ugyanis az igazi Sophie unalmas volt, talán csendesebb, mint a fiú és abszolút nem volt benne semmi érdekes, maximum az, hogy gyorsabban felkapta a vizet és előbb járt a szája, mint az agya. 

   De mit tudott volna tenni? Ha ezt akarta, hát ezt akarta. Csendesen haladt mellette a hotel folyosóján. A Jonne szobájából kihallatszódó hangokból rögtön tudták, hogy a többiek már ébren vannak.

-         Mit fogunk mondani nekik? – Kérdezte csendesen.

-         Hát… - torpant meg a fiú. – Fogalmam sincs – pislogott le rá tanácstalanul. – Ha nem akarod, nem kell tudniuk az igazat, ez a te döntésed, rád bízom, mit osztasz meg velük.

-         Nem szégyellem, hogy miből élek, hiába gondolod ezt. Szeretem csinálni, bármennyire is furcsa ezt hallani. Szeretem a szexet, szeretem a férfiakat és szeretem a pénzt is, amit a testemmel keresek – suttogta a lány, mélyen a kék szemekbe nézve. – De azt hiszem, ha megtudnák, hogy miért vagyok itt, kikészítenének téged, ezzel pedig engem is – hajtotta le a fejét.

   Nem tetszett neki cseppet sem, ahogy tegnap bántak Jonnéval. Ahogy megalázták, ahogy szórakoztak rajta. Biztos volt benne, hogy nem akarják bántani a fiút, mégis túlzónak érezte a szívatást.

-         Majd kitalálunk valamit. Gyere – fűzte össze ujjaikat, majd behúzta a szobába, ahol viszonylagos rend uralkodott. Már csak pár ruha hevert a földön, amit Jonne azonnal elkezdett összekapkodni.

-         Na végre, hol a picsában voltál? És… Ó – Lepődött meg Hata, amint meglátta a lányt, a kihívó miniruha helyett, egy egyszerű farmerban és pólóban.

-         Hello – köszönt a lány csendesen, mosolyogva.

-         Te meg… Azt hittük, hogy… - Nézett rá Antti is döbbenten.

-         Nem impotens és nem meleg – nevetett fel a lány, mire az énekes is elmosolyodott.

-         Sophie velünk tart a héten – jelentette ki határozottan a szőkeség, majd mielőtt bármit is mondhattak volna a többiek behúzta a szobájába és becsukta az ajtót.

-         Hm… Ez könnyűnek tűnt – huppant le az ágyra.

-         Ó lesznek még kérdéseik, egyenlőre csak reggel van nekik és pakolnunk kell – mosolygott fel rá, miközben egy rakás rikító holmit szedett össze a szoba különböző pontjairól.

-         Segítsek? – Kérdezte halkan.

-         Nem muszáj – csóválta a fejét, miközben berohant a fürdőbe és egy óriási neszesszerrel tért vissza, aminek alig tudta behúzni a cipzárját.

   Úgy döntött, hogy nekiáll összehajtogatni a bőröndre szórt pólókat, hogy könnyebb legyen majd eltenni őket. Némán segédkezett. Valami furcsa élvezet öntötte el, ahogy megérintette a fiú ruháit. Az ő testét takarták, az illatát hordozzák magukban az anyagok. Jó érzés volt segíteni neki. Ha mást nem is történik köztük azért a rengeteg pénzért cserébe úgy gondolta ennyit igazán megtehet. A bőröndöt maga mellé helyezte, majd szép komótosan az összehajtogatott darabokat betette a táskába.

   Amint végzett tanácstalanul nézte a fel-alá rohangáló férfit. Muszáj volt elfoglalnia magát, így letérdelt az ágy mellé és benézett a hatalmas franciaágy alá is, ahol két pár cipő, és jó pár ruha hevert. Nehezen halászta ki az ott lévő cuccokat, de amint minden meglett, büszke mosollyal egyenesedett fel.

   Az ütő viszont megállt benne, hisz amint felállt megérezte, hogy Jonne őt bámulja, majd fél percre rá kirázta a hideg, hisz megérezte azt is, hogy a férfi ott áll közvetlenül mögötte. A teste melege árulta el. A ruhák szépen lassan kicsúsztak a kezéből, rá az ágyra, majd amint megfordult és belenézett a kék szemekbe, elöntötte ismét a vágy. Meg akarta csókolni, annyira, de annyira szerette volna... teste sóváran lüktetett, minden sejtje kívánta Jonnét. Valami azt súgta neki, hogy a fiú is akarja őt, egyszerűen csak volt köztük egy gát, amit ő nem bírt átszakítani, Jonne pedig nem akart.

-         Baj van? – Kérdezte suttogva, hogy ne hallja ki a fiú, a hangjában lévő bizonytalan remegést, ami abból adódott, hogy a szíve felszökött a torkába és ott dübörögött.

   Sosem érzett még ilyet, nem tudta mire vélni, hogy miért nem tudja csillapítani magát, hogy miért akarja bedönteni Jonnét az ágyba és addig hemperegni vele, míg mindketten ki nem fáradnak teljesen, hogy aztán egymás karjai közt érje őket a békés álom, úgy mint az éjjel. Ezer éve nem érezte magát annyira kipihentnek, mint reggel, mikor felkelt a vékony karok édes bilincsébe zárva.  

-         Semmi csak… Mégis akarok valamit – tette gyengéden derekára a kezét, majd a testét határozottan a testéhez préselte.

   Hosszúnak tűnő másodperceken át bámultak egymás szemébe, majd a fiú lehajtotta a fejét és megcsókolta, olyan puhán, mint ahogy eddigi élete során egyetlen férfi sem.

   Úgy érezte, hogy elolvad a fiú karjai közt és egyben meg is gyullad a vágytól. A kezei maguktól fonták körbe Jonne nyakát, az ujjaival a selymes szőke tincsek köré túrt, miközben készségesen csókolt vissza. A szájuk tökéletes szinkronban mozgott, mintha Isten egymásnak teremtette volna őket. Az agya teljesen kikapcsolta és csak az érzésre figyelt, ami egyre jobban eluralkodott rajta, aminek nem tudott megálljt parancsolni és talán nem is akart igazán. Jól érezte magát, ott ahol volt, jót tett neki, hogy azt csinálhatja, amit a szíve diktált és csak remélni merte, hogy Jonne is hasonlóan érez és nem csak azért teszi amit tesz, mert már régen volt nővel, vagy mert fizetett neki és pusztán csak elveszi ami jogosan neki jár.