33. Jonne

   Megdöbbentették a csúnya foltok, nem értette kinek jó az, ha a másikon ilyen sérüléseket hagy. Főleg nem egy ilyen szépségen. Szörnyűek voltak a lila aláfutások a hófehér bőrön, s valami benne hangosan üvöltött fájdalmában, meg akarta gyógyítani a sebeket, minden apró sérülést, ami a nő testén és lelkén keletkezett. Különös késztetés volt, fájdalmasan szívből jövő.

-          Azt teszel, amit akarsz – nyomott újabb csókot az egyik sérülésre. – Visszautasíthatsz, de ha akarsz te is érinthetsz, csak ne itt, ne most – mormolta zavartan. Nem akarta, hogy az intim együttlétüknek más is tanúja legyen, már pedig a busz nem a titkokról volt híres.

   Ajkaival feljebb haladt, kezével óvatosan simogatta a nő felforrósodott bőrét. Kínozta őt is a vágy, de tudta, hogy az egésznek nincs még itt az ideje, és ha történik is valami közöttük azt nem a turnébuszon akarta.

   Közelebb akart kerülni hozzá, bízni benne.

-          Miért? – nyögte nagyon halkan Sophie. Lehúzta vékony vállán a melltartó pántját, aztán felfedte formás melleit. Remegő kézzel simított végig az egyik formás halmon, miközben a másikat végig csókolta.

-          Mert nem akarok ilyesmit a buszon… - újra elcsuklott a hangja, kicsit eltávolodott tőle és pár percig csak nézte a gyönyörű teremtés minden apró porcikáját. – Nem tudom megérteni az embereket – mondta halkan, ahogy kezével újra végig simított a hasán.

   A nő beletúrt a hajába, szájához húzta és hevesen megcsókolta. Viszonozta csókját, teljesen hozzásimult, lábait becsúsztatta az övéi közé, merev férfiasságát az ölének nyomta és gyengéden hozzádörzsölte, ahogy a hotelszobában is tette. Sophie kezei végig simítottak a hátán, a csókjuk még vadabb és erőszakosabb lett. Tudta, hogy az akaratának hamarosan vége lesz, ha így folytatják tovább, felég az önuralmával együtt, s minden eddigi elhatározását egyszerűen kidobhatja a kukába.

   Elhúzódott azoktól a puha, édes ajkaktól, minden része remegett a visszafojtott szenvedélytől. Végig csókolta újra a nő nyakát, észre sem vette, hogy teljesen felhúzta a pólóját, s meztelen mellkasa a gömbölyű melleknek préselődik. Lehunyta a szemét, de ez még sem tűnt jó ötletnek; annyira egyszerű lett volna mindenről elfelejtkezni, csak sodródni a kéj hullámain. Zihálva kapkodott levegő után, próbálta lenyugtatni a szívét, de egyáltalán nem ment könnyen, miközben a nő kezei érzékeny pontjait kényeztették. Belemarkolt a fenekébe és erősebben húzta az ágyékához.

   Összeszorította a fogát, hogy ne nyögjön fel.

   Hirtelen fordult le róla, tudta, nem sokáig bírná visszafogni magát, oldalra gördült, de nem engedte el Sophiet. Hideg lett, túlságosan hideg, de nem bánta, mert valamit visszanyert józan eszéből, most hogy nem teljesen fonódtak egymásra.

   Hozzáhajolt, tovább csókolta a nyakát, kezét pedig egészen lecsúsztatta a nadrágjához. Kigombolta, lehúzta a sliccét, aztán becsúsztatta a bugyija alá. Összeszorította a szemét, észre sem vette, hogy csípőjét ösztönösen, ütemesen neki nyomja Sophie combjának.

-          Jonne, szerintem.. – suttogta halkan, karcosan a nő, mire újra megcsókolta.

   Szerinte sem jó ötlet semmisem, de jelenleg kicsit sem érdekelte. Le-fel csúsztatta a kezét, lágyan dörzsölve az érzékenyé vált csiklóját. A kielégületlensége egyre fájdalmasabb lett, a nadrágját túl szűknek érezte, ahogy a bőrét is, melynek hozzá dörzsölődött az ágynemű. Hogy a francban fog így lenyugodni? Valóban, ennek köze sem volt semmilyen jó ötlethez. Hosszú, finom ujjak kúsztak végig a vállán, karján, derekán, majd megállapodtak a csípőjén.

   Belefúrta arcát a nő nyakába, ajkait szorosan összepréselte, senkinek nem akarta elárulni egy halk sóhajjal sem, hogy mi történik közöttük – egyszerűen nem tartozott rájuk.

-          Teljesen megbolondítasz – suttogta a törékeny csendbe, amit csak gyors lélegzetvételük tört meg.

   Újra megcsókolta, s közben két ujját könnyedén becsúsztatta puha, nedves hüvelyébe. A nő halkan belenyögött a csókúkba, ő sem bírta visszafogni magát. A fenébe! Zúgott a feje, vágyai elsöprő erejűek voltak, amiket kemény elhatározása sem tudott kordában tartani, hogy még pedig nem ebben a hülye buszban, ebben a hülye koporsóban fognak szexelni.

-          Kérlek, állíts le, ha valami nem tetszik – suttogta a fülébe, aztán ajkai közé szívta a fülcimpáját.

-          Semmi nem tetszik – motyogta a nő. – Én is akarlak – tette hozzá, hangjából mintha kétségbeesést hallott volna ki.

-          Ne mondj ilyeneket, kérlek – hatalmasat nyelt, az egészen sötét szemeibe nézett. – Egyébként biztos, hogy nem bírom tovább.

   Sophie keze lecsúszott a csípőjéről, egyenesen a férfiasságára, elakadt a lélegzete egy pillanatra. Ujjait gyengéden mozgatta a nőben, hüvelykujjával csiklóját kezdte dörzsölni, közben észre sem vette, hogy ágyékát abban az ütemben nyomja a kezének, amiben benne mozog.

32. Sophie

   Az agya szélsebesen járt, már amennyire tudott, hisz Jonne ujjai folyamatosan a bőrét cirógatták, olyan gyengédséggel, hogy megint elkezdett attól félni, hogy a csontjai elolvadnak. Fogalma sem volt mit feleljen. Nem azért, mert nem élvezte az érintését, sokkal inkább azért, mert nem volt benne biztos, meg tudja-e állni, hogy ő is hozzáérjen.

-          A tegnap esti Sophiet szeretnéd? – Kérdezte végül halkan és vágytól rekedten, mire Jonne álla a vállán kötött ki.

-          Igen – csókolta meg a bőrét lágyan, amitől megremegett a gyomra és muszáj volt egy mély levegőt vennie, hogy legalább egy kicsit lenyugtassa magát.

-          Ő nem tudja megígérni neked, hogy kibírja azt, hogy hozzád érjen, mert ő is érinteni akar téged – vallotta be, hogy szíve szerint leszedné legalább Jonne pólóját, hogy finoman simogathassa lapos hasát, mellkasát.

   Ő is érezni akarta a bőrét. Az orrát be akarta fúrni a fiú nyakába és mélyet szeretett volna szippantani belőle, hogy elteljen vele.

-          De per pillanat a tulajdonod képzem – csukta le szorosan a szemét. Rosszul érezte magát, de ki kellett mondania ezt is. Muszáj. Hiszen nem tudta eldönteni, ez a kérés, parancs vagy tényleg csak egy kívánság, amire nemet is mondhat. – A tegnap esti lány, nem tartozott neked, őt csak az hajtotta, hogy megismerjen téged, ha őt akarod, akkor akarod, hogy viszonozza is, amit adsz neki. Ha viszont úgy gondolkodunk, hogy fizettél nekem, akkor természetesen azt teszem, amit akarsz – nyögte ki végül, Jonne ujjai még mindig az idegvégződéseit hergelték és egyszerűen nem tudta kikapcsolni a receptorait.

   Hatással volt rá, kívánta, szeretkezni akart vele, magába fogadni, csókolni és együtt jutni el vele a mennyországba. A szűk hely ellenére a fiú hátára gördítette, majd félig meddig fölé kerekedett. Az arcukat csak pár centi választotta el, szemei sötétek voltak és ködösek, a mosolya viszont mosolygásra késztette. Volt benne valami, amit csodált, amit a magáénak akart tudni. Miért nem tudják megcserélni a szerepeket? Mindenét odaadta volna per pillanat, hogy birtokolhassa ezt a kék szemű, hófehér bőrű, szőke angyalt, aki felette feküdt és a hasát cirógatta.

-          Tehát – csuklott el a fiú hangja, amitől egy kicsit zavarba is jött, de nem annyira, hogy újra menekülőre fogja. – Ha te nem az lennél, aki vagy, ha nem kaptál volna semmit azért, hogy ezt a hetet velem töltsd, akkor is itt lennél velem? – Kérdezte halkan.

-          Ha megkértél volna rá, minden bizonnyal. Ezen a héten nem tudtam volna dolgozni – sóhajtott nagyot.

   Az esze és a szíve ádáz csatát vívott. Tisztázni akarta a dolgokat, tudni, mit is érez Jonne, mit akar tőle. Elege volt a ködből, amitől nem látta a célját.

-          Miért nem? – Ráncolta össze a homlokát.

-          Mert sérült árúért, senki nem fizet. Igaz, te kivétel vagy – döntötte oldalra a fejét.

   Nem bírt belenézni Jonne szemébe, miközben ezt mondta, sokkal jobb volt a falat bámulni maga mellett.

-          Mit jelent az, hogy sérült áru? – Kíváncsiskodott tovább a szőkeség.

   Eddig nem nézte meg mit vett, hát most itt az ideje. Szépen lassan megfogta a fiú csuklóját és kihúzta a pólója alól, majd addig ügyeskedett, míg sikerült leszednie magáról a puha anyagot. Jonne nagyot nyelt, csak úgy visszhangzott a pici hálófülkében a hangja. Felkattintotta fenti spotlámpát, majd úgy helyezte a fiú ujjait, hogy a sérüléseit takarják, de Jonne azonnal megértette, amint lenézett. Lassan vette el a kezét, így pedig feltárultak előtte a vörös és lila nyomok, amik a bőrét tarkították.

-          Ha akarod, kidobhatsz és visszakérheted a pénzed, megértem, hogy nem szép látvány és így nem kellek – suttogta a feszült csendbe, miközben a szíve megint a torkába kúszott.

   Ha elküldi, akkor azt el kell fogadnia. Ha fájni fog, akkor is.

-          Ezt teszik veled? – Nyögte felháborodottan, tiltakozva a látottak ellen.

   Az ujjait nem vette le róla, minden véraláfutást végigsimított, szemrevételezett minden tenyérlenyomatot. A simogatása, olyan volt, mintha nyári zápor cirógatná a bőrét.

-          Ó ez semmi – rántott vállat könnyedén. Tényleg semmiségnek tartotta. – Csak kicsit elvesztette a fejét az ügyfelem és jobban szorított a kelleténél. A bőröm hibája, hogy a legapróbb szorítás miatt is kékülni kezd – suttogta halkan és csak remélni merte, hogy Jonne is ilyen könnyedén fogja fogadni a dolgot.

-          Ha kárt tesznek benned, az plusz költség – ismételte, amit még ő mondott neki, amikor megkötötték az üzletet.

   Volt valami felháborodottság a hangjában, valami, amit nem tudott hova tenni, mintha törődne vele… Aztán még nagyobb meglepetést okozott neki, mikor lejjebb csúszott és az ajkaival apró puszikat nyomott a sérüléseire: mintha begyógyíthatná.

-          Jonne – nyögött fel halkan, miközben ösztönösen a hajába túrt. A szája annyira forró volt és olyan puha, hogy a már-már lanyhuló szenvedélyét azonnal felkorbácsolta.

-          Azt akarom, hogy az a Sophie légy, aki tényleg te vagy – nézett fel rá, már a köldökénél tartva, majd szépen átkulcsolta a derekát és a hasához szorította az arcát. – Sosem tennék kárt benned – suttogta rekedten, mire simogatni kezdte a fejbőrét.

   Nem értette mi megy végbe a férfiban, nem értett semmit. Ki kellett volna dobnia és visszakérni a pénzét, ő mégsem ezt tette.

31. Jonne

   Az agya zsongott a kétségektől és a megoldatlan problémáktól, a kísértő fájdalomtól, amit mindig érzett. Mindehhez jött a fűszer, az édes vágy, ami átjárta a nő közelében, hol kísértően eluralkodva rajta, hol meg csak úgy létezve, mintha teljesen természetes volna. Figyelte, ahogy lehajol, feneke kidomborodott egyenesen felé. A vágytól egy pillanatra sötétben látta a világot, a szíve dübörögni kezdett a mellkasába, s teljesen elszorult a torka.

   Nem gondolkozott, amikor oda ment hozzá. Akkor sem gondolkozott, amikor megcsókolta, mert teljesen természetes volt. Befelejtkezett a csókúkba, Sophie édes ízébe, testének melegébe, amely szorosan az övéhez simult. Ennek a nőnek mindegy volt mit visel, mindenben túlságosan vonzó volt – ha egy lepel lenne rajta, akkor is mágnesként működne.

   Végig simított a hátán, kicsit megszorította a derekát, másik kezével pedig a puha tincsek közé túrt. Nyelvük ritmikusan mozgott, gyengéd csókjuk egyre hevesebbé vált, merev férfiassága a nő puha hasának nyomódott. Bőrt akart, meztelen, sima bőrt. Becsúsztatta kezét a póló alá, ujjaival lágyan cirógatni kezdte, s közben észre sem vette, hogy vízszintesbe kerültek.

   Combját simogatta, lágyan hozzádörzsölte ágyékát csípőjéhez, vigyázva rá, hogy ne okozzon neki fájdalmat. Eltávolodott a szájától, zihálva kapkodott levegő után, végig csókolta a torkát, aztán nyelvével a füléhez csúszott vissza. Fogai közé vette a fülcimpáját, miközben kezeivel tovább cirógatta bársonyos bőrét. Bizsergett minden része és a vágy minden kétséget elsöpört benne, bármennyire is nem akarta ezt az egészet.

   Ajtónyitódás rázta fel az édes zűrzavarból, amibe belefelejtkezett.

-          Ahh, most egész héten ezt kell bámulnom? – morgolódott Hata. Morgása ellenére nyugodtan oda ment a táskájához és elvett egy rózsaszín trikót. – Mondtam már, hogy ne nyúld le a ruháimat!

   Becsapta maga mögött az ajtót, míg ő zavartan pislogott rá a válla felett. Harag és szégyen öntötte el, de légzése továbbra is zaklatott maradt. Sophie szürke szemébe nézett, aztán a vállára hajtotta a fejét és mély levegőt vett.

-          Sajnálom – sóhajtott, azzal hirtelen felpattant róla és felajánlotta neki a kezét.

   A nő összevont szemöldökkel fogadta el, majd felkelt az ágyról.

-          Ehhez hozzá kell szoknod, őket nem érdekli a zárt ajtó sem – nyalta meg az ajkát, aztán elfordult, mert a heves vágy, hogy újra az ágyra döntse, gépként őrölte az idegeit.

-          Rendben – bólintott a lány, s kissé rekedt hangja elárulta neki, hogy ő is kívánja.

   Kétségek. Kétségek. Behúzta a táska zipzárját, utána felvette a tegnapi whiskys üvegét, ami félig üres volt. Az biztos, hogy nem oldja meg a problémáját, de kicsit segíthet rajta. Előkotorta a szemüvegét is, aztán kiment a nappaliba a nővel együtt.

-          A magad módján, tiszta meglepetés vagy, Jonne – jegyezte meg Antti, félig szétfolyva a kanapén. Látszott rajta, hogy nem másnapos, hanem még mindig részeg, ami nem volt túl jó hír a számára. – Akkor ő most ilyen groupie?

-          Ja, mondtam már, hogy ilyen nekünk is kell, a rockereknek mindig vannak ilyen nőik – szállt be Jay is a beszélgetésbe.

   Megdörzsölte a halántékát.

-          Nem vagyok groupie, Jonnenal megyek és nem veletek – jegyezte meg Sophie.

   Szerencse, hogy meg tudja magát védeni. A fiúk egyáltalán nem kedvesek, ő meg nincs hozzászokva ahhoz, hogy valakit is megvédjen. Magát sem szokta, inkább nem vesz róluk tudomást.

-          Három napot adok neked – döntötte félre a fejét Antti. – Utána tuti elhúzol, kemény dolog a pop-szakma – kelt fel és beleivott a vodkába.

-          Nem kell féltened – mosolygott rá a nő édesen és kihívóan.

   A legszívesebben megcsókolta volna. Csak rá mosolyogna így! A gitáros felnevetett, felé mutatta az üveget, aztán újból belekortyolt. Talán teljesen természetes a félelme az úttól és a barátaitól. Egyik köcsögebb tud lenni, mint a másik, főleg, ha fáradtak, másnaposak és még nyűgösek is.

-          Visszamehetek még szórakozni, van egy kis idő a buszindulásig – jelent meg Hata jókedvűen.

   Lerakta a bőröndjét. Kettesbe maradni a nővel? Kész kivégzés az idegei számára. Belekortyolt a whiskybe, csodálta, hogy bár évek óta issza, még mindig nem gyűlölte meg a kesernyés italt.

-          Szerintem pakoljunk be – ajánlotta.

-          Te tudod, de a helyedben én minden percet kihasználnék – vonta meg a vállát Hata saját súlyos táskáját cipelve.

   Alig pár órát töltöttek a hotelben, de a nappali katasztrofálisan nézett ki, annak ellenére is, hogy összeszedték a dolgaikat. Mindannyian mesterei voltak a káosznak; hálószobáikban sem töltöttek sok időt, mégis, csak egy ruha kiválasztása több időbe került nekik, mint bármelyik nőnek. És több rumlival is járt. Tegnap könnyedén egy órát töltött egy nadrág és egy felső előkotorásával, közben pedig észre sem vette, hogy mindent szanaszét dobál.

   Vajon Sophie mit fog szólni, ha megtudja, este a turnébuszban éjszakáznak?

   Legszívesebben már most befeküdt volna az egyik fekhelyre a nővel, hogy érezze a teste melegét és a nyugalmat. Nehezen fognak elférni egymás mellett, de egyáltalán nem bánta, hogy szorosan egymáshoz fognak préselődni.

   A buszba hamar bepakoltak. Előre engedte a nőt, s közben észre sem vette, hogy a kezében tartott whiskys üvegből mennyire lassan fogy az ital – máskor már felkelés után öt-hat órával végzett egy fél üveggel könnyedén. A busz szűk volt, ugyanakkor hosszú, egyik végében volt a vezetői rész, a sofőrjük kedves, idősebb férfi, akit nem hozott ki semmi a sodrából. Az emeleten volt négy, valószínűleg koporsónak szánt fülke, egymással szemben kettő-kettő, amit nehéz bársony függönnyel lehetett eltakarni. Eleinte utált ott aludni, de mára már teljesen megszokta, a lépcső és a vezetői rész között volt a nappalinak nevezett előtér, kanapéval és székekkel, és a mosdó.

   Néha elég szánalmas, hogy úgy élnek, mint egerek a lyukakban, de ez is hozzátartozott a zenéhez, ami pedig a zenéhez tartozott, azt nem tudta gyűlölni.

-          Ez a mi birodalmunk – mutatott körbe, Sophie profilját figyelve.

-          Nagyon… - körbe pillantott – szűkös – jegyezte meg apró mosollyal.

-          Majd megszokod – sétált be mögöttük Hata. – Szívás, de legalább pia mindig van – ült le a kanapéra rögtön kisajátítva a legjobb helyet. Végig terült rajta, mire Antti felmorgott a háta mögött.

-          Nem vagy álmos? – lépett a nő mögé és elindult a lépcső felé.

-          Szerintem rakjunk be valami zenét, mert baromira hallani fogjuk, ha dugnak – mondta Jay, belezuhanva egy székbe, kezébe temetve az arcát.

   Megforgatta a szemét, de örült neki, hogy Sophie követi.

-          Itt szoktam aludni – mutatta be a csodálatos helyett, ami az egyik felső ágy volt. Szégyellte, amiért nem szolgálhat többel a nőnek. Csodálatos lakásában járva arra gondolt, mit fog szólni ehhez a helyhez: a kettő ég és föld.

-          Nagyon… barátságos – kuncogott fel halkan.

-          Nem aludtam sokat az este, de most szeretnék. Ha neked nincs kedved, kicsit pihenni, akkor nem kell – rúgta le a bakancsát.

   Sophie tétován beharapta az ajkát. Na igen, a hely valóban nagyon kicsinek tűnt, főleg két ember számára, mégis levette a cipőjét és előbb ő mászott be.

-          Eleinte mindig bevertem a fejem – mondta halkan, izgatottan, ahogy befeküdt mögé.

   Egyikük sem volt egy dagadt ember, mégis, csak úgy fértek el egymás mellett, ha mindketten az oldalukon feküdtek. Sophie a fal felé fordult, s miután behúzta a függönyt, felé fordult. Testüket egy centiméter sem választotta el. Lehunyta a szemét, s abban a pillanatban tudta, hogy most sem sokat fog aludni.

   Átvetette a nő karcsú derekán a karját, közelebb húzódott hozzá, úgy, hogy mellkasa a hátának simuljon, ágyékát viszont előrelátóan távol tartotta a Sophie formás fenekétől. Nyakára hajolt és mélyen beszívta az illatát; a buja nőiesség kitöltötte minden részét, pillanatok alatt messze elvarázsolta. Öntudatlanul adott egy puszit a nyakára, aztán még egyet. A nő mocorogni kezdett, teljesen hozzásimult a testéhez.

-          Csinálhatok valamit? – kérdezte rekedten a vágytól, ami újból eluralkodott rajta. Túl közel volt hozzá megint, és túlságosan kívánta hosszú órák óta, semmint, hogy nyugton tudjon maradni.

-          Mit?

   Lágyan simogatni kezdte a derekát, aztán kezét becsúsztatta a pólója alá, s bársonyos bőrét kezdte cirógatni. Nehezen bökte ki a kérését.

-          Érinteni akarlak, de nem akarom, hogy viszonozd – suttogta a fülébe nagyon halkan, közben kezét felcsúsztatta egészen a bordáira, s ott cirógatta tovább.

   Arcra vörösé vált, félt attól, hogy elutasítja a nő, mégis úgy érezte, hogy muszáj kimondania ezeket a szavakat és muszáj tovább simogatnia, muszáj éreznie, hogy valóban akarja –e, vagy minden puszta színjáték körülötte. Belecsókolt a nyakába, minden része valósággal lüktetett a beteljesülésért, szíve bordáin vert vad ütemet, mégis tudta, hogy neki ma semmi nem jár, főleg nem egy turnébuszban és eszébe sem jutott, hogy majd itt szeretkeznek.

   De attól még el akarta altatni a kétségeit, elsimítani őket furcsa kábulatban.

-          Megengeded? – kérdezte újra, végig futatta nyelvét nyaka finom ívén, így biztatva a döntésre.