31. Jonne

   Az agya zsongott a kétségektől és a megoldatlan problémáktól, a kísértő fájdalomtól, amit mindig érzett. Mindehhez jött a fűszer, az édes vágy, ami átjárta a nő közelében, hol kísértően eluralkodva rajta, hol meg csak úgy létezve, mintha teljesen természetes volna. Figyelte, ahogy lehajol, feneke kidomborodott egyenesen felé. A vágytól egy pillanatra sötétben látta a világot, a szíve dübörögni kezdett a mellkasába, s teljesen elszorult a torka.

   Nem gondolkozott, amikor oda ment hozzá. Akkor sem gondolkozott, amikor megcsókolta, mert teljesen természetes volt. Befelejtkezett a csókúkba, Sophie édes ízébe, testének melegébe, amely szorosan az övéhez simult. Ennek a nőnek mindegy volt mit visel, mindenben túlságosan vonzó volt – ha egy lepel lenne rajta, akkor is mágnesként működne.

   Végig simított a hátán, kicsit megszorította a derekát, másik kezével pedig a puha tincsek közé túrt. Nyelvük ritmikusan mozgott, gyengéd csókjuk egyre hevesebbé vált, merev férfiassága a nő puha hasának nyomódott. Bőrt akart, meztelen, sima bőrt. Becsúsztatta kezét a póló alá, ujjaival lágyan cirógatni kezdte, s közben észre sem vette, hogy vízszintesbe kerültek.

   Combját simogatta, lágyan hozzádörzsölte ágyékát csípőjéhez, vigyázva rá, hogy ne okozzon neki fájdalmat. Eltávolodott a szájától, zihálva kapkodott levegő után, végig csókolta a torkát, aztán nyelvével a füléhez csúszott vissza. Fogai közé vette a fülcimpáját, miközben kezeivel tovább cirógatta bársonyos bőrét. Bizsergett minden része és a vágy minden kétséget elsöpört benne, bármennyire is nem akarta ezt az egészet.

   Ajtónyitódás rázta fel az édes zűrzavarból, amibe belefelejtkezett.

-          Ahh, most egész héten ezt kell bámulnom? – morgolódott Hata. Morgása ellenére nyugodtan oda ment a táskájához és elvett egy rózsaszín trikót. – Mondtam már, hogy ne nyúld le a ruháimat!

   Becsapta maga mögött az ajtót, míg ő zavartan pislogott rá a válla felett. Harag és szégyen öntötte el, de légzése továbbra is zaklatott maradt. Sophie szürke szemébe nézett, aztán a vállára hajtotta a fejét és mély levegőt vett.

-          Sajnálom – sóhajtott, azzal hirtelen felpattant róla és felajánlotta neki a kezét.

   A nő összevont szemöldökkel fogadta el, majd felkelt az ágyról.

-          Ehhez hozzá kell szoknod, őket nem érdekli a zárt ajtó sem – nyalta meg az ajkát, aztán elfordult, mert a heves vágy, hogy újra az ágyra döntse, gépként őrölte az idegeit.

-          Rendben – bólintott a lány, s kissé rekedt hangja elárulta neki, hogy ő is kívánja.

   Kétségek. Kétségek. Behúzta a táska zipzárját, utána felvette a tegnapi whiskys üvegét, ami félig üres volt. Az biztos, hogy nem oldja meg a problémáját, de kicsit segíthet rajta. Előkotorta a szemüvegét is, aztán kiment a nappaliba a nővel együtt.

-          A magad módján, tiszta meglepetés vagy, Jonne – jegyezte meg Antti, félig szétfolyva a kanapén. Látszott rajta, hogy nem másnapos, hanem még mindig részeg, ami nem volt túl jó hír a számára. – Akkor ő most ilyen groupie?

-          Ja, mondtam már, hogy ilyen nekünk is kell, a rockereknek mindig vannak ilyen nőik – szállt be Jay is a beszélgetésbe.

   Megdörzsölte a halántékát.

-          Nem vagyok groupie, Jonnenal megyek és nem veletek – jegyezte meg Sophie.

   Szerencse, hogy meg tudja magát védeni. A fiúk egyáltalán nem kedvesek, ő meg nincs hozzászokva ahhoz, hogy valakit is megvédjen. Magát sem szokta, inkább nem vesz róluk tudomást.

-          Három napot adok neked – döntötte félre a fejét Antti. – Utána tuti elhúzol, kemény dolog a pop-szakma – kelt fel és beleivott a vodkába.

-          Nem kell féltened – mosolygott rá a nő édesen és kihívóan.

   A legszívesebben megcsókolta volna. Csak rá mosolyogna így! A gitáros felnevetett, felé mutatta az üveget, aztán újból belekortyolt. Talán teljesen természetes a félelme az úttól és a barátaitól. Egyik köcsögebb tud lenni, mint a másik, főleg, ha fáradtak, másnaposak és még nyűgösek is.

-          Visszamehetek még szórakozni, van egy kis idő a buszindulásig – jelent meg Hata jókedvűen.

   Lerakta a bőröndjét. Kettesbe maradni a nővel? Kész kivégzés az idegei számára. Belekortyolt a whiskybe, csodálta, hogy bár évek óta issza, még mindig nem gyűlölte meg a kesernyés italt.

-          Szerintem pakoljunk be – ajánlotta.

-          Te tudod, de a helyedben én minden percet kihasználnék – vonta meg a vállát Hata saját súlyos táskáját cipelve.

   Alig pár órát töltöttek a hotelben, de a nappali katasztrofálisan nézett ki, annak ellenére is, hogy összeszedték a dolgaikat. Mindannyian mesterei voltak a káosznak; hálószobáikban sem töltöttek sok időt, mégis, csak egy ruha kiválasztása több időbe került nekik, mint bármelyik nőnek. És több rumlival is járt. Tegnap könnyedén egy órát töltött egy nadrág és egy felső előkotorásával, közben pedig észre sem vette, hogy mindent szanaszét dobál.

   Vajon Sophie mit fog szólni, ha megtudja, este a turnébuszban éjszakáznak?

   Legszívesebben már most befeküdt volna az egyik fekhelyre a nővel, hogy érezze a teste melegét és a nyugalmat. Nehezen fognak elférni egymás mellett, de egyáltalán nem bánta, hogy szorosan egymáshoz fognak préselődni.

   A buszba hamar bepakoltak. Előre engedte a nőt, s közben észre sem vette, hogy a kezében tartott whiskys üvegből mennyire lassan fogy az ital – máskor már felkelés után öt-hat órával végzett egy fél üveggel könnyedén. A busz szűk volt, ugyanakkor hosszú, egyik végében volt a vezetői rész, a sofőrjük kedves, idősebb férfi, akit nem hozott ki semmi a sodrából. Az emeleten volt négy, valószínűleg koporsónak szánt fülke, egymással szemben kettő-kettő, amit nehéz bársony függönnyel lehetett eltakarni. Eleinte utált ott aludni, de mára már teljesen megszokta, a lépcső és a vezetői rész között volt a nappalinak nevezett előtér, kanapéval és székekkel, és a mosdó.

   Néha elég szánalmas, hogy úgy élnek, mint egerek a lyukakban, de ez is hozzátartozott a zenéhez, ami pedig a zenéhez tartozott, azt nem tudta gyűlölni.

-          Ez a mi birodalmunk – mutatott körbe, Sophie profilját figyelve.

-          Nagyon… - körbe pillantott – szűkös – jegyezte meg apró mosollyal.

-          Majd megszokod – sétált be mögöttük Hata. – Szívás, de legalább pia mindig van – ült le a kanapéra rögtön kisajátítva a legjobb helyet. Végig terült rajta, mire Antti felmorgott a háta mögött.

-          Nem vagy álmos? – lépett a nő mögé és elindult a lépcső felé.

-          Szerintem rakjunk be valami zenét, mert baromira hallani fogjuk, ha dugnak – mondta Jay, belezuhanva egy székbe, kezébe temetve az arcát.

   Megforgatta a szemét, de örült neki, hogy Sophie követi.

-          Itt szoktam aludni – mutatta be a csodálatos helyett, ami az egyik felső ágy volt. Szégyellte, amiért nem szolgálhat többel a nőnek. Csodálatos lakásában járva arra gondolt, mit fog szólni ehhez a helyhez: a kettő ég és föld.

-          Nagyon… barátságos – kuncogott fel halkan.

-          Nem aludtam sokat az este, de most szeretnék. Ha neked nincs kedved, kicsit pihenni, akkor nem kell – rúgta le a bakancsát.

   Sophie tétován beharapta az ajkát. Na igen, a hely valóban nagyon kicsinek tűnt, főleg két ember számára, mégis levette a cipőjét és előbb ő mászott be.

-          Eleinte mindig bevertem a fejem – mondta halkan, izgatottan, ahogy befeküdt mögé.

   Egyikük sem volt egy dagadt ember, mégis, csak úgy fértek el egymás mellett, ha mindketten az oldalukon feküdtek. Sophie a fal felé fordult, s miután behúzta a függönyt, felé fordult. Testüket egy centiméter sem választotta el. Lehunyta a szemét, s abban a pillanatban tudta, hogy most sem sokat fog aludni.

   Átvetette a nő karcsú derekán a karját, közelebb húzódott hozzá, úgy, hogy mellkasa a hátának simuljon, ágyékát viszont előrelátóan távol tartotta a Sophie formás fenekétől. Nyakára hajolt és mélyen beszívta az illatát; a buja nőiesség kitöltötte minden részét, pillanatok alatt messze elvarázsolta. Öntudatlanul adott egy puszit a nyakára, aztán még egyet. A nő mocorogni kezdett, teljesen hozzásimult a testéhez.

-          Csinálhatok valamit? – kérdezte rekedten a vágytól, ami újból eluralkodott rajta. Túl közel volt hozzá megint, és túlságosan kívánta hosszú órák óta, semmint, hogy nyugton tudjon maradni.

-          Mit?

   Lágyan simogatni kezdte a derekát, aztán kezét becsúsztatta a pólója alá, s bársonyos bőrét kezdte cirógatni. Nehezen bökte ki a kérését.

-          Érinteni akarlak, de nem akarom, hogy viszonozd – suttogta a fülébe nagyon halkan, közben kezét felcsúsztatta egészen a bordáira, s ott cirógatta tovább.

   Arcra vörösé vált, félt attól, hogy elutasítja a nő, mégis úgy érezte, hogy muszáj kimondania ezeket a szavakat és muszáj tovább simogatnia, muszáj éreznie, hogy valóban akarja –e, vagy minden puszta színjáték körülötte. Belecsókolt a nyakába, minden része valósággal lüktetett a beteljesülésért, szíve bordáin vert vad ütemet, mégis tudta, hogy neki ma semmi nem jár, főleg nem egy turnébuszban és eszébe sem jutott, hogy majd itt szeretkeznek.

   De attól még el akarta altatni a kétségeit, elsimítani őket furcsa kábulatban.

-          Megengeded? – kérdezte újra, végig futatta nyelvét nyaka finom ívén, így biztatva a döntésre.