30. Sophie

   Az igazi, hétköznapi Sophiet akarta. Újabb hiba a fiú részéről, ugyanis az igazi Sophie unalmas volt, talán csendesebb, mint a fiú és abszolút nem volt benne semmi érdekes, maximum az, hogy gyorsabban felkapta a vizet és előbb járt a szája, mint az agya. 

   De mit tudott volna tenni? Ha ezt akarta, hát ezt akarta. Csendesen haladt mellette a hotel folyosóján. A Jonne szobájából kihallatszódó hangokból rögtön tudták, hogy a többiek már ébren vannak.

-         Mit fogunk mondani nekik? – Kérdezte csendesen.

-         Hát… - torpant meg a fiú. – Fogalmam sincs – pislogott le rá tanácstalanul. – Ha nem akarod, nem kell tudniuk az igazat, ez a te döntésed, rád bízom, mit osztasz meg velük.

-         Nem szégyellem, hogy miből élek, hiába gondolod ezt. Szeretem csinálni, bármennyire is furcsa ezt hallani. Szeretem a szexet, szeretem a férfiakat és szeretem a pénzt is, amit a testemmel keresek – suttogta a lány, mélyen a kék szemekbe nézve. – De azt hiszem, ha megtudnák, hogy miért vagyok itt, kikészítenének téged, ezzel pedig engem is – hajtotta le a fejét.

   Nem tetszett neki cseppet sem, ahogy tegnap bántak Jonnéval. Ahogy megalázták, ahogy szórakoztak rajta. Biztos volt benne, hogy nem akarják bántani a fiút, mégis túlzónak érezte a szívatást.

-         Majd kitalálunk valamit. Gyere – fűzte össze ujjaikat, majd behúzta a szobába, ahol viszonylagos rend uralkodott. Már csak pár ruha hevert a földön, amit Jonne azonnal elkezdett összekapkodni.

-         Na végre, hol a picsában voltál? És… Ó – Lepődött meg Hata, amint meglátta a lányt, a kihívó miniruha helyett, egy egyszerű farmerban és pólóban.

-         Hello – köszönt a lány csendesen, mosolyogva.

-         Te meg… Azt hittük, hogy… - Nézett rá Antti is döbbenten.

-         Nem impotens és nem meleg – nevetett fel a lány, mire az énekes is elmosolyodott.

-         Sophie velünk tart a héten – jelentette ki határozottan a szőkeség, majd mielőtt bármit is mondhattak volna a többiek behúzta a szobájába és becsukta az ajtót.

-         Hm… Ez könnyűnek tűnt – huppant le az ágyra.

-         Ó lesznek még kérdéseik, egyenlőre csak reggel van nekik és pakolnunk kell – mosolygott fel rá, miközben egy rakás rikító holmit szedett össze a szoba különböző pontjairól.

-         Segítsek? – Kérdezte halkan.

-         Nem muszáj – csóválta a fejét, miközben berohant a fürdőbe és egy óriási neszesszerrel tért vissza, aminek alig tudta behúzni a cipzárját.

   Úgy döntött, hogy nekiáll összehajtogatni a bőröndre szórt pólókat, hogy könnyebb legyen majd eltenni őket. Némán segédkezett. Valami furcsa élvezet öntötte el, ahogy megérintette a fiú ruháit. Az ő testét takarták, az illatát hordozzák magukban az anyagok. Jó érzés volt segíteni neki. Ha mást nem is történik köztük azért a rengeteg pénzért cserébe úgy gondolta ennyit igazán megtehet. A bőröndöt maga mellé helyezte, majd szép komótosan az összehajtogatott darabokat betette a táskába.

   Amint végzett tanácstalanul nézte a fel-alá rohangáló férfit. Muszáj volt elfoglalnia magát, így letérdelt az ágy mellé és benézett a hatalmas franciaágy alá is, ahol két pár cipő, és jó pár ruha hevert. Nehezen halászta ki az ott lévő cuccokat, de amint minden meglett, büszke mosollyal egyenesedett fel.

   Az ütő viszont megállt benne, hisz amint felállt megérezte, hogy Jonne őt bámulja, majd fél percre rá kirázta a hideg, hisz megérezte azt is, hogy a férfi ott áll közvetlenül mögötte. A teste melege árulta el. A ruhák szépen lassan kicsúsztak a kezéből, rá az ágyra, majd amint megfordult és belenézett a kék szemekbe, elöntötte ismét a vágy. Meg akarta csókolni, annyira, de annyira szerette volna... teste sóváran lüktetett, minden sejtje kívánta Jonnét. Valami azt súgta neki, hogy a fiú is akarja őt, egyszerűen csak volt köztük egy gát, amit ő nem bírt átszakítani, Jonne pedig nem akart.

-         Baj van? – Kérdezte suttogva, hogy ne hallja ki a fiú, a hangjában lévő bizonytalan remegést, ami abból adódott, hogy a szíve felszökött a torkába és ott dübörögött.

   Sosem érzett még ilyet, nem tudta mire vélni, hogy miért nem tudja csillapítani magát, hogy miért akarja bedönteni Jonnét az ágyba és addig hemperegni vele, míg mindketten ki nem fáradnak teljesen, hogy aztán egymás karjai közt érje őket a békés álom, úgy mint az éjjel. Ezer éve nem érezte magát annyira kipihentnek, mint reggel, mikor felkelt a vékony karok édes bilincsébe zárva.  

-         Semmi csak… Mégis akarok valamit – tette gyengéden derekára a kezét, majd a testét határozottan a testéhez préselte.

   Hosszúnak tűnő másodperceken át bámultak egymás szemébe, majd a fiú lehajtotta a fejét és megcsókolta, olyan puhán, mint ahogy eddigi élete során egyetlen férfi sem.

   Úgy érezte, hogy elolvad a fiú karjai közt és egyben meg is gyullad a vágytól. A kezei maguktól fonták körbe Jonne nyakát, az ujjaival a selymes szőke tincsek köré túrt, miközben készségesen csókolt vissza. A szájuk tökéletes szinkronban mozgott, mintha Isten egymásnak teremtette volna őket. Az agya teljesen kikapcsolta és csak az érzésre figyelt, ami egyre jobban eluralkodott rajta, aminek nem tudott megálljt parancsolni és talán nem is akart igazán. Jól érezte magát, ott ahol volt, jót tett neki, hogy azt csinálhatja, amit a szíve diktált és csak remélni merte, hogy Jonne is hasonlóan érez és nem csak azért teszi amit tesz, mert már régen volt nővel, vagy mert fizetett neki és pusztán csak elveszi ami jogosan neki jár.