28. Sophie

   Furán érezte magát, még akkor is mikor már útra készen állt a férfi előtt. Nem értett semmit, nem tudta mit tegyen, hogyan viselkedjen. Általában mindig megmondták neki az ügyfelei, hogy mit várnak tőle a szőkeség viszont… semmi. Egy kósza kérése se volt hozzá. Frusztrálta a helyzet. Mintha nyaralni ment volna, csak épp fizettek neki a pihenésért.

   De ez nem volt az ő asztala. Az évek alatt megtanulta, hogy a férfiak imádják, ha odafigyelnek rájuk, ha körberajongják, ha kényeztetik  őket. Jonne sem lehetett sokkal másabb. Mérget mert venni arra, hogy a fiú vágyik a törődésre, a figyelemre, a gyengédségre és ahogy eddig megfigyelte, szüksége van egy alapos babusgatásra is, na meg egy kis hazugságra.

   Szeretetre vágyott, elhatározta, hogy egy héten át úgy fogja szeretni, mint senki mást. Mosolyogva lépkedett a fiú elé, majd átölelte a derekát. Bekapcsolta a receptorait és megpróbálta megérezni azt, amit Jonne akart.

   Nem tévedhetett nagyot, hisz a fiú, azonnal körbefonta a derekát és visszaölelte, amit mosolyogva konstatált. Csak álltak a konyha közepén és egymást ölelték. Nem igazán akarta bevallani magának, de jól esett neki is, hogy a fiú karjai közt tartotta.

-         Mehetünk – suttogta Jonne mellkasába, aki egy puszit nyomott a homlokára, majd felkapta a sporttáskát, amiben alig volt pár holmi. - Viszem én – nyúlt érte. Nem akarta, hogy a cuccait ő cipelje, de a szőkeség csak elmosolyodott.

-         Mi lenne, ha úgy viselkednél, ahogy tegnap, még mielőtt elmondtad, hogy mi a foglalkozásod? Csak egy lány vagy én meg csak egy fiú. Nem fizettem érted és te nem a pénzért vagy velem. Ja és még valami – fogta meg finoman a kezét, majd azt bámulva a kézfejét kezdte cirógatni a hüvelykujjával. – Bármikor szabadon elmehetsz, bármennyire is szeretném, ha velem töltenéd a hetet. Szabad vagy nem érdekel, hogy fizettem érted, azt akarom, hogy azért gyere velem, mert azt szeretnéd és nem azért, mert ez a kötelességed – nézett mélyen a szemébe, mire a homloka önkéntelenül is ráncba szaladt.

-         Furcsa srác vagy te, Jonne – biccentette oldalra a fejét és kimondta azt, amit először gondolt. – Eltapsolsz egy vagyont a semmiért, majd azt mondod, hogy akár el is mehetek, mert szabad vagyok, közben pedig nyirkos a tenyered és úgy simogatod a csuklóm, mintha meg akarnál nyugtatni, de úgy tűnik, te vagy összezavarodva jobban kettőnk közül – beszélt halkan.

-         Csak furcsa a helyzet. Nem szoktam senkinek fizetni azért, hogy töltse velem az idejét, ráadásul életemben nem voltam prostituált közelében sem – nevetett fel a fiú rekedten. – Nem csak te nem tudod hogyan kéne viselkedned – kacsintott rá, amiből azonnal tudta, hogy ő is lebukott.

   Tényleg nem tudta. Tanácstalan volt és kétségbeesetten keresett valami megoldást arra, hogyan ne legyenek ennyire frusztráltak egymás közelében. Nem tudta, hogy oldja fel magát, azt pedig végképp nem, hogy Jonne falait, hogy döntse le és érje el, hogy engedje el magát.

-         Nem tudom mit szabad és mit nem. Tegnap kicsit összekuszáltál – vallotta be őszintén.

   Szíve szerint meg akarta csókolni, fogni a kezét, úgy viselkedni vele, mintha ahogy a szerelmespárok szoktak. De fogalma sem volt arról, hogy Jonne mennyire venné jó néven, ha hozzáérne egy kurva. Ha megcsókolná, egy kurva. Ha szeretné, egy kurva.

-         Az ölelés jól esett, ahogy a masszázs is – vont vállat. Mintha tényleg nem tudná mit akar, vagy mit és miért tesz.

   A szemeiben viszont nem látott egy szemernyi megbánást sem, amiért felbérelte őt egy hétre.

-         Tehát minden tetszik, ha nem vagyok erőszakos és nem döntelek le az ágyra – lépkedett közelebb, direkt ringatva a csípőjét és megint megpróbálta elérni, hogy a fiúban fellobbanjon a láng.

   Az ajkait résnyire nyitotta, a vállait hátrahúzta, amitől még jobban megfeszült a póló a mellén. A hangja búgott, az erotika minden porcikájából csak úgy sugárzott.

-         Igen, azt hiszem – bólogatott tétován, de a nyakán kidülledt egy ér pontosan megmutatva a lánynak, hogy mennyire pulzál a vére.

-         Szóval – simult újra hozzá, cseppet sem pióca módjára – ha megérintelek attól nem vagy rosszul – suttogta felnézve a férfi szemeibe és a fiú pólója alá nyúlt, hogy megérinthesse a dereka forró, puha bőrét, amitől Jonne nagyot nyelt.

-         Nincs olyan férfi, aki undorodna az érintésedtől – suttogta vágytól elfúló hangon, miközben a szemei elsötétedtek. A szenvedély homályossá tette a pillantását.

-         Akkor miért nem akarsz engem? – Kérdezte értetlenül, pedig pontosan érezte a hasánál, hogy a fiú már ennyitől is kívánja őt.

   A nagyobb baj persze nem ez volt, hanem az, hogy ő is akarta fiút, akarta érezni a csókját, eggyé akart válni vele. Fogalma sem volt mi űzi hozzá, nem értette miért kívánja ennyire, hogy tud ez a férfi ilyen őrült vágyat kiváltani belőle, hisz már annyival volt dolga, mint égen a csillag. A végén még talán azt is eléri, hogy ő fog fizetni neki, azért, hogy feküdjön le vele. Kívánta, az öle lüktetett és ezt nem tagadhatta le. De mit tegyen, hogy abbamaradjon ez az egész?