21. Jonne

   Hosszú percekig nem jutott szóhoz, aztán becsukta a száját, mert azt hitte az is nyitva maradt. Meglepte, hogy sikerült összezárnia és nem döbbenten figyeli a nőt, tátogva, mint egy partra vetett hal. Beletúrt nedves hajába, majd maga elé nézett, még mindig nehezen dolgozta fel, amit mondott. Hivatásos. Prostituált. Megpróbált megszólalni, majd elhallgatott, nem akart megint hebegni-habogni, mint valami szerencsétlen. Kicsin múlott, hogy nem nevette el magát, már az előbb megsejtette, hogy a végére érdekes estélye lesz Sophieval, de ez már kezdett abszurdba átmenni.

-         Tényleg prostituált vagy? – nézett a szürke szemekbe, melyek keménynek tűntek, mint a gyémánt, amin nem fog sem víz, sem tűz, se semmi az égadta világon.

-         Igen – felelte jéghidegen és érzéketlenül. – Ha előbb belemész a dolgokba, megúsztad volna fizetés nélkül.

   Válasz nélkül hagyta a gúnyolódását, az egész olyan volt, mint valami védekezés. Igazából úgy gondolta, szégyelli magát előtte a nő, bármennyire is büszkén és hidegen jelentette ki, hogy mi a foglalkozása. Maga elé nézett és közben a kétségbeesésre gondolt, amivel csókolta, és amit a hangjában hallott, mikor menni akart. Belesajdult a szíve.

-         Ezért hiszed azt, hogy egy férfi és egy nő között csak szex történhet?

-         Általában az a normális felállás, de persze akadnak másmilyenek – felelte olyan érzéketlenül, hogy minden része tiltakozni kezdett a hang ellen.

   Nyelt egyet, hogy vágyát, amit a nő olyan könnyedén életre keltett el tudja nyomni.

-         Nem akartam eddig sem lefeküdni veled – mondta csendesen. – Nem azért akartam, hogy itt maradj. Nem értem, miért vetted személyed elleni sértésnek. Egyszerűen nekem soha nem mentek az ilyen egyéjszakás kapcsolatok, nem hiszem, hogy a testiségnek önmagában van puszta értelme és többre tartottalak annál.

-         Rájöhettél, hogy nem vagyok több. Na, mi lesz? – heccelte tovább.

   Fáradtan megdörzsölte az orrnyergét. Egyáltalán nem úgy értette, ahogy a nő vette.

-         Nem így akartam mondani – sóhajtott.

-         Akkor beszélgetni fogunk? – kérdezte unottan Sophie.

-         Nem szeretnék neked semmiért fizetni – morogta a plafonra nézve.

-         Akkor add oda a kulcsot – nézte unottan a körmeit.

-         Sajnálom, hogy erőszakos voltam.

   Felé fordult, majd elővette a kulcsot zsebéből és felkínálta tenyerén a nőnek. – Még mindig maradhatsz, ha szeretnél. Aludni akarok, de beszélgethetünk is, ha te azt szeretnél inkább.

   A párizsi szépség elvette a kulcsot a tenyeréből, továbbra is ugyanolyan hideg és érzéketlen maradt, mint eddig, de mintha szemeiben valami furcsát látott volna, talán magányt. Vagy csak ő akarta magánynak látni?

-         Persze, a szokásos körkérdés miért lettél olyan amilyen – forgatta meg a szemeit.

-         Nem én mondtam – megfogta a nő vékony és törékeny csuklóját, majd gyengéden magához húzta. – Kényelmetlen lehet ez a ruha, válasz valamit az enyéim közül.

   Sophie összevonta a szemöldökét, mint aki nem ért valamit, vagy mintha fogalma sem lenne, mi történik körülötte.

-         Az alvásért is fizetni kell – szólalt meg kicsit zavartan.

-         Nem fogok neked fizetni, azt akarom, hogy szabad akaratodból maradj, ne pedig pénzért.

    A szürkés szemeket figyelte, melyek engedtek a gyémántkeménységből. Nem akart neki fizetni, de azt sem akarta, hogy elmenjen. Nem csak azért, mert ő maga nem akart egyedül maradni, hanem mert úgy érezte a nőnek és éppannyira szüksége van rá, mint neki rá. Talán, hogy sötét gondolataikkal ne maradjanak egyedül, vagy hogy az élet csak kicsit elviselhetőbbnek látszódjon, kitudja. Hüvelykujjával gyengéden kezdett körözni az érzékeny bőrfelületen ezzel is tovább csábítva.