10. Sophie

   Mintha a sors azt akarta volna, hogy ne tudja megcsókolni Jonnét. Pedig érezte rajta is, hogy szeretné, talán jobban is, mint azt az elején gondolni merte.

   A vodkás poharak szépen sorban mind megteltek. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy ő is lerészegedjen, de pontosan tudta, hogy nincs sok választása. Mosolyogva vette el az egyik poharat, majd az ajkához emelte. Már a szagát sem bírta. Túl sok volt neki mostanában az áttetsző alkoholból. Gondolkodás nélkül gurította le a vodkát, majd a kiürült poharat visszahelyezte az asztalra. Úgy csinált, mintha a sörrel öblítené le, de a szájában még mindig ott volt a folyadék, amit szépen lassan beleköpött az üvegbe, miközben úgy tett, mintha a hideg Heinekennel csillapítaná a torkán végigfolyó maró érzést. Ahogy oldalra pillantott, észrevette, hogy Jonne árgus szemekkel követi minden mozdulatát. Biztos volt abban, hogy lebukott, hisz a fiú csak hitetlenkedve nézett rá, miközben a szája két sarka felfelé görbült. Sophie észrevétlenül kacsintott rá, jelezve, hogy jobb, ha ez az ő kis titkuk marad, Jonne pedig csak finoman, úgy, hogy a többiek ne lássák megérintette a hátát, tudatva, hogy megértette az üzenetet.

   Sophie számára ez a néma kommunikáció csak még bensőségesebbé és érdekesebbé tette a helyzetet és a szőkeséget. Hogy lehet ennyire csodás?

   És a szemei… Mint egy befagyott, kristálytiszta tó vize, amin megcsillan a hajnali napfény. Eszméletlen.

   Az erő, ami a férfi felé lökte, teljesen letaglózta. Nem értette mi van benne, ami másban nincs. Azaz dehogynem. Sosem látott ilyen ártatlanságot egy felnőtt férfiben sem. Sőt… Néha még a gyerekek szemében sem volt ilyen édes, naiv csillogás.

-         Na mi van Jonne? Megint nem hallgatsz ránk. A kislány úgy iszik, mint mi – nevetett fel Antti, majd ő ténylegesen is a gyomrába jutatta a vodkát. – Mondtam, hogy kell neki az a vodka, te meg megfosztottad volna tőle.

-         Nem vagyok kislány, kisfiú – mosolyodott el Sophie. Jonne halkan felnevetett mellette, ami őt további beszédre késztette. – Kérdezhetek valamit? - Nézett végig a társaság férfi tagjain, mire egyöntetűen bólintott a zenekar minden tagja, engedélyt adva arra, hogy kíváncsiskodjon. – Mit kompenzáltok? A piálás, stressz levezetésként még oké. A csajok… Ősember ösztön. Érthető ez is – rántott vállat. – De miért csesztetitek folyamatosan Jonnét? Nagyobb van neki, mint nektek? Ez a baj? Irigyek vagytok?

-         Viccelsz? – Kapta fel a vizet azonnal Hata mellette. – Még csak fel se áll neki, nemhogy nagyobb legyen, mint nekem. Mióta a bandában vagyok, nem is láttam nővel, te vagy az első, de veled se sokra ment – hadonászott a kezeivel spiccesen.

-         Ó, hát persze – küldött a lány egy hitetlenkedő mosolyt a mellette ülő felé.

-         Bebizonyítsuk, hogy nem az irigység beszél belőlünk? – Rángatta meg a szemöldökét viccesen Jay is.

-         Édesem, ha eléggé férfinak éreznéd magad, nem gondolnád azt, hogy bizonygatnod kell – nevetett fel Sophie. – De tudjátok mit? – Csaklizta el az Antti kezében füstölgő cigarettát, majd mélyen beleszívott és visszadugta a kocsányon lógó szemű fiú szájába. – Letesztelem, hogy meleg vagy impotens-e – fogta meg hirtelen Jonne kezét, aki épp akkor kortyolt bele a whiskysüvegbe, de a döbbenettől félre nyelt és prüszkölve köpte ki az italt, majd úgy nézett fel a lányra, mintha minimum hat feje nőtt volna. – Gyere már – húzta maga után Sophie határozottan, miközben az ujjaikat egymásba kulcsolta.

   Jó érzés volt bőrt érezni a bőrén, ráadásul a szikrák megint felpattantak, égetve a tenyerét, felborzolva minden idegvégződést. – Melyik a te szobád? – Súgta oda a fiúnak, aki tétován bökött a legkupisabbnak tűnőre, mire a lány berángatta, majd a döbbent társaságra csapta az ajtót, miután egy puszit dobott nekik.

-         Mi… Én… Szóval… - suttogta Jonne rekedten a sötétbe, mire Sophie felkattintotta a villanyt és szem forgatva az ágyra vetődött, amit elborítottak a ruhák, a kiegészítők és a pipere holmik.

-         Nyugi, nem erőszakollak meg – nevetett fel a lány. – A barátaid kissé idegesítőek részegen. Muszáj volt valamit kitalálnom, hogy leszálljanak rólad is meg rólam is. Ha minden terv szerint halad, tíz percen belül, mind a szobájukban lesznek a csinibabájukkal, én hazamehetek, te pedig pihenhetsz – temette a fejét a párnába, aminek pont ugyan olyan illata volt, mint a fiúnak.

-         El akarsz menni? – Nézett rá Jonne kérdőn. Túlságosan látszott rajta, hogy ivott, de ennek ellenére is volt benne valami, amitől sebezhetőnek tűnt és nem eszelősen bátornak a whiskytől.

-         A macskám… - harapta el Sophie a mondat végét, mert az ártatlan kisfiú, egyik pillanatról a másikra egy prédáját leső tigrissé vált és kecsesen az ágy mellé sétált, miközben folyamatosan fogva tartotta a pillantását.

-         Kit érdekel a macskád? Szeretném, ha maradnál. Nem azért, hogy megerőszakolj, csak… Maradj – rántott vállat és a tigris, újra nyuszivá szelídült.