Összevont szemöldökkel figyelte a távozni
vágyó nőt. Mi ütött belé? Egyik percben rámászik, a másikban úgy menekül előle,
ahogy ő menekült előle. A hangjában pedig volt valami szívszorítóan fájdalmas,
mintha nem is akarna igazából elmenni, mintha várna valamire.
-
Ugye nem akarsz menni? – kérdezte
csendesen, őszinteségre várva.
Az ablakon nem sok fény szűrődött be, a
félhomály intimnek és puhának hatott. Fel akarta kapcsolni a villanyt, hogy
lássa a nő arcát, s annak minden ösztönös, apró kis mozdulatát. Ezek szerint
tényleg csak az énekes érdekelte, akit most, hogy nem kapott meg, lelép? Sophie
nem válaszolt, de nem is nyitotta ki az ajtót.
-
Elhiszem, hogy éhes a macskád, de
Hata gyakran nem talál be a szobájába – jegyezte meg, hogy oldja a köztük lévő
feszültséget.
A nő halkan felkuncogott. Szerette ezt a
nevetést, kicsit ő is elmosolyodott, majd elindult a villany felé. Feloltotta,
aztán mögé lépett. Gyengéden fogta meg a csuklóját, ami a kilincsre
kulcsolódott, aztán levette róla. Lehet, csak az énekes kell neki, de ő egészen
megkedvelte.
-
Nem hiszem, hogy meg tudna
ijeszteni – jegyezte meg Sophie enyhe gúnnyal a hangjában és visszafordult
felé.
Ellépett mellőle, úgy érezte közelsége
feszélyezi és ő sem érezte túl jól magát mellette, mert vágya azonnal fellobbant.
-
Nyuszibb vagy, mint én –
mosolygott magában, azzal a kipakolatlan bőröndjéhez ment.
-
Ezt meg, hogy értsem?
-
Egyik pillanatban rám mászol, a
másik pillanatban pedig majdhogynem szó nélkül távoznál – vont vállat,
előkotorva egy alsónadrágot és egy fekete melegítőt.
-
Én egyáltalán nem vagyok nyuszi,
de úgy megijedtél, mintha farkast látnál! – rázta meg lassan a fejét.
Kiegyenesedett, beletúrt nedves tincseibe,
kicsit felvonta a szemöldökét. Lustán elmosolyodott a kifejezés miatt. –
Farkasnak gondolod magad?
-
Nem, te látsz annak – háborodott
fel.
Egészen vidáman mosolygott tovább, a szürkés
szemekbe nézett, melyek egészen zavartnak tűntek. Jól állt Sophienak a
felháborodás. – Farkasnak biztos nem látlak. Mindjárt jövök, ha esetleg újra
menekülni támadna kedved, valóban gondold át azt a lehetőséget, hogy Hata két
lánnyal fetreng a földön vagy a kanapén – mondta szórakozottan és visszament a
fürdőszobába.
Gyorsan felvette az alsónadrágot és a
melegítőt is, amit egyébként nem szokott alváshoz viselni. Aludni akar? Váo!
Mintha ezzel a nővel a közelében képes lehetne az alvásra! Lehunyta egy hosszú
percre a szemét. Miért akart annyira menekülni? És mi volt az a kétségbeesés a
hangjában? Miért érezte úgy, hogy muszáj itt tartania, amikor pár perccel
ezelőtt ő menekült el előle és talán arra vágyott, hogy menjen el, ne akarjon
belőle semmit?
Egy apró kis remegés a hangjában és teljesen
elfelejtkezik magáról, meg persze a kétségeiről. Csak az énekes kell neki –
suttogta valami gonosz benne. Miért tűnt annyira elveszettnek, ahogy ott
hadonászott kezében a cigivel?
Visszament a hálószobába. Az egyszer biztos,
hogy bár az este a végéhez közeledik, igazából még el sem kezdődött. Különös
vágy hajtotta titkok felfedezésére, például arra, miért érzi úgy, hogy Sophie folyamatosan
szerepekbe menekül, és azokat játssza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése