2. Sophie

   Nyújtózkodás közben mély levegőt vett és elmosolyodott, mint minden egyes reggel, amikor kilépett a szobából, hogy túlessen a reggeli rituáléján. Kávé, cigaretta és pár perc csend.

   Az egész város a lábai előtt hevert, mégis mintha az egész világ lenne az övé. Csak az övé.

   A formás vádliját felrakta az erkély fekete, kovácsoltvas korlátjára és hagyta, hogy a szél cirógassa a bőrét, lefújva róla a tegnapi mocskot.

   Persze eltüntetni úgy sem tudta, csak jól esett arról ábrándoznia, hogy amit az éjjel tett, azt reggel egy fuvallat messzire viszi és nem kell elszámolnia magával, azzal, hogy mivé vált. De, hogy is feledkezhetne meg róla? Az ágyon szétszórt eurók, emlékeztették rá.

   Talán el kéne költenie. A csípőjén lévő, liluló ujjnyomok miatt, úgy sem vállalhatott jó pár napig semmilyen munkát. Csak a tökéletességért fizetnek. Azaz a tökéletesség illúziójáért. Egy láthatóan használt roncs, nem kell senkinek.

   Persze mindenki roncs. Van, aki takarja és van olyan is, aki nem. De ha ő mélyen az emberek szemébe nézett meglátta a bennük élő elhasznált bábot, amit a világ rángatott hol erre, hol meg arra és nem volt kiszállás a játékból.

   Sophie nem akart báb lenni. A saját életét akarta irányítani.

   Persze ez sem úgy alakult, ahogy azt eltervezte annak idején. Az ajkai keserű mosolyra húzódtak. Csak egy másodpercnyi önsajnálatot engedélyezett magának, többet nem. Mindig úgy gondolta, hogy csak a gyengék sajnáltatják magukat. Ő ezt a luxust nem engedhette meg magának. Nem lehetett gyenge. Ha elgyengül, akkor vége lesz. Szétesik. Akkor kénytelen lesz szembenéznie mindennel.

   Erre pedig nem állt készen. Még nem.

   Inkább élvezte a napsütést, a panorámát, a luxust, a pénzt és Párizst. Ő választotta ezt az életet, nem hibáztathatott senki mást. És nem is akart soha. Végül is meg volt a dolog előnye és ha őszinte akart lenni magához, akkor se döntött volna soha másképp, ha az egészet újra kezdhette volna.

   Régóta vágyott egy semmittevős reggelre, de mégis felzaklatta egy kicsit, hogy ez lesz évek óta az első nap, amikor nem kell semmit csinálnia.

   Teljesen, tökéletesen üres volt a naptárja.

   Talán a fiúk is pontosan tudták, hogy mi lesz az éjszaka végkimenetele, hogy a tegnapi eldurvult menet miatt, jobb, ha a következő hétre, szabadságra küldik. A semmittevés viszont világ életében idegesítette. Kényszeresen akart valamit csinálni.    Talán el kéne utaznia. Vagy rakjon rendet? Akkor mit fog csinálni a takarítónő? Nem veheti el a munkáját… Olvasson? Menjen el manikűröztetni? Masszázs? Újítsa fel a ruhatárát? Már így is több ruhája van, mint amennyi kéne.

   Reszketősen fújta ki a levegőt. Felnőtt, érett nő és mégse képes elfoglalni magát?

   Szánalmas

   Pedig ez a hét róla fog szólni. Ha üres a naptára, majd ő megtölti.

   Először is levágathatja a haját. Aztán ráférne egy masszázs. Majd jöhet az a manikűr, de hozzá kell csapni egy pedikűrt is. Teljes renoválás. Bár felesleges, hisz így is tökéletes minden porcikája.

   Mégis egy kicsit újra az a sekélyes, felszínes liba akart lenni, aki elhiteti másokkal, hogy nagyvilági nő és tudja, hogyan kell élni.

   Szerepeket játszott folyamatosan. Ma a gazdag tinédzser bőrébe akart bújni. Koncertre menni, berúgni, táncolni, csak egy kicsit szabadnak lenni, egy kicsit őrültnek. Olyan rég volt már…

   A laptopjához lépett, bekapcsolta a gépet és keresni kezdett. Fogalma sem volt arról, hogy milyen zenéket játszanak a klubokban, hogy kik jönnek mostanában Párizsba, de aztán mégiscsak megakadt a szeme egy apró szón:

   Negative.

   Miért nem Positive? A kíváncsiságát sosem volt nehéz felkelteni, így azonnal beírta a nevet a keresőbe, hogy megtudja mégis mit játszik ez a számára fura nevű banda, de még mielőtt elindulhatott volna a zene kikapcsolta a gépet. Ha idő előtt megtudja, hogy miért is Negative a Negative, akkor már nem is biztos, hogy élvezni fogja élőben. Márpedig ki kellett szabadulnia a négy fal közül, mielőtt beleőrül a semmittevésbe.