5. Jonne

   Nem tudta mások hogyan csinálják, hogyan énekelnek a színpadon, mi vezérli, mi élteti és űzi őket. Ő kicsit mindig meghalt odafent a nézők előtt, ahogy minden fájdalmát szavakba sűrítette. Belekortyolt a Jack Danielsbe, sikerült végre leráznia a rajongókat, de még a bandája tagjait is. Frusztrálta, amikor annyi ember tolongott előtte és mindannyian akartak belőle egy részt, egy kedves mosolyt, egy képet, az aláírását – persze, szerette őket, hiszen nélkülük senki lenne-, de néha már annyira fáradtnak érezte magát, hogy úgy érezte képtelen még egy mosolyra, még egy kedves szóra.

   Egyszerűen csak elege volt kicsit az életből, ha akarunk így fogalmazni. Nem akart többet meghalni a színpadon, nem akart még többet adni magából, mert félt, hogy akkor teljesen szétesik, s neki már semmi nem marad saját magától.

   A színpad felé nézett, szerencsére sikerült elmenekülnie a tömeg elől, aki kint várta, aláírt pár cd-t, pólót, csinált pár közös képet zavart és izgatott rajongókkal, aztán Jay és Antti mögött lelépett. Ők persze nagyon élvezték a rengeteg nőt maguk körül, biztos volt benne, hogy egyikük sem alszik ma és az autójuk megint tömve lesz csillogó szemű, begerjedt nőkkel, akik a hotelig velük tartanak – egyik másik valószínűleg nála is bepróbálkozik majd, mire kedves barátai beégetik pár homoszexuális megjegyzéssel.

   Üvegcsörömpölés zavarta fel egykedvű gondolataiból. A pult irányába fordult, egyenesen a nő szürke szemébe nézett. Picit elmosolyodott, csinos volt, nagyon csinos, olyan, akit ha a többiek meglátnának, azonnal meginvitálnának a hotelbe egy kis szórakozásra.

   Erre a gondolatra elszégyellte magát, éppen készült elfordulni a lánytól, hogy elbújjon az öltőzőbe, amíg a többiek végeznek, amikor látta, hogy zavarában belenyúl egy üvegszilánkba.

-         Basszus – szisszent fel. Felvonta a szemöldökét, a félhomályban is látta, hogy tenyerén apró vércsík jelenik meg.

   Elindult felé közben kioldozta a nyakába kötött fekete sálat. Lehet, hogy nem viseli túl jól a rajongókat, meg úgy alapvetően az embereket, de nem akarta otthagyni egy vérző sebbel. A ruhája elég drágának tűnt, nem olyannak, amit ki lehet dobni csak amiatt, mert pár csepp vér kerül rá. Megállt előtte, kezében tartva a selyemsálat. Nos, a selyem nem a legjobb nedvszívó és kötésnek sem a legmegfelelőbb, de egy ideig meg fogja tenni.

-         Szia – köszönt neki, aztán lenézett a vágásra. Lerakta az üvegét a pultra. – Elég csúnyának látszik.

   Alapvetően nem szokott megszólítani másokat, sőt, kimondottan nem szeretet másokat megszólítani, főleg nem olyanokat, akik a koncertjén ott voltak, de úgy érezte a halk basszus után, már teljesen mindegy. A sebben nem volt szilánk, így önkénes döntés alapján rárakta a sálat, majd megpróbálta úgy megkötni, hogy ne legyen túl szoros, mégis a helyén maradjon.

   Mikor végzett a rögtönzött kötéssel, félszegen rámosolygott újra a csinos nőre. Felvette az üvegét és éppen azon volt, hogy minél előbb távozzon.

-         Köszönöm – szállt a magas bárszékről a hölgyemény. – Sophie vagyok – nyújtott neki kezet.

   A szürke szemekbe nézett, nem volt benne teljesen biztos, hogy jó ötlet –e összebarátkoznia egy rajongójával. Azért egy kézfogás nem összebarátkozás, ráadásul úgysem tudna olyan bunkó lenn, hogy nem fogadja el.

-         Jonne – fogott vele kezet, viszonozva a mosolyát.

   Elengedte a kezét és elnézett a szeméből. Nagyon vonzó – állapította meg magában, túlságosan vonzó, ami félszeggé és szégyenlősé tette. Nagyrészt tudta, hogyan kezelje a rajongókat és a nőket, - leginkább sehogy-, de most még az átlagosnál is kevésbé tudta mit kéne tennie. Rámosolyog még egyszer, aztán lelép, az lesz a legjobb megoldás. Egyébként sem túl jó az ismerkedésben, nem beszélve arról, hogy bármennyire is vonzó és csábító a nő, nem tudna mit kezdeni vele.

-         Nagyon jó volt a koncert – szólalt meg, mielőtt felvillanthatta volna a mosolyát, hogy aztán gyorsan lelépjen.

-         Kösz, bár ez nem csak az én érdemem – felelte, újra kortyolt a whiskyből, ami némileg oldotta a gátlásait, de nem teljesen fosztotta meg tőlük.

-         Szerintem elégé hatásos vagy a színpadon – lustán elmosolyodott, amitől a pulzusa az egekbe szökött. A mosolya olyan volt, mint egy ígéret. Megnyalta kiszáradt ajkát.

-         Kösz – ő is érezte, hogy a hangja kicsit megremeg, de próbálta összeszedni magát. Szánalmas, hogy ennyi idősen ilyen szerencsétlen, igaza van Hatának.

   A színpad bejárata mögül hangos nevetés csendült fel, nőké és férfiaké egyszerre. Azonnal felismerte Jay, Hata, Snack és Antti hangját. Oda fordult, közben akaratlanul szemügyre vette a nőt, akinek alabástrom fehér bőre vonzotta a tekintetét, ahogy sötét haja, ami a csípőjéig is leért.

-         Végre, hogy megvagy – ugrott le Hata a színpadról, aztán lesegített két csinos nőt is maga után. – Váo, csak sikerült becsajoznod! – indult el feléjük.

   Magában reménykedett, hogy a barátai ne járassák és alázzák meg Sophie előtt, de tudta, hogy minden reménye pillanatokon belül szerte fog foszlani. Ismerte már őket, talán túl jól is. Újra a nőre nézett, aki szürke szemeivel őt figyelte. Nem a szépsége volt, ami annyira felkeltette a figyelmét, hanem sokkal inkább azokban csodálatos szemekben rejtőző árnyékok és egész lényének szomorú kisugárzása. Gyönyörű nőket mindennap lát és nap, mint nap legalább egy megpróbál rámászni, egészen megszokta őket. Sophie viszont másnak tűnt.

-         Csak nem meguntad a szívatást és így próbálsz lekoptatni minket? – állt meg mellette jókedvűen Antti. – Drágám, Antti vagyok – nyújtott neki kezet.

   A nő elfogadta és neki is bemutatkozott, a gitáros viszont tovább ment és puszit adott a kézfejére, ahogy száz évvel ezelőtt tették a férfiak, az olyan lányoknak, akik tetszettek neki. Antti részeg volt és idióta. Hata két lányt tartott a két karja alatt, míg Jay már rögtönzött smár partiba kezdett egy vékony lánnyal, akiből vörös haján kívül nem sok mindent látott.

   Régen vannak már úton és sokszor még arra sincs idejük, hogy egy hotelben éjszakázzanak, így megértette, hogy végre szeretnék levezetni szexuális feszültségüket, de már előre ideges volt az egész miatt.

-         Ugye, feltűnt, hogy ő nem fiú? – szólalt meg gúnyosan Snack.

-         Képzeld, nem vagyok vak – forgatta meg a szemét lemondóan. Jesz, totálisan beégetik, ahogy várta. – Ez a téma meg már hónapokkal ezelőtt unalmas volt.

-         Van kedved velünk tartani? – lépett mellé Antti és átkarolta a vállát. – A hotelbe megyünk vissza, megünnepelni a szuper koncertet.

   Sophie egyenesen ránézett érdeklődve, mintha tőle várná a választ, miután fogalma sem volt mit is várna tőle pontosan, ezért csak belekortyolt a whiskyjébe. A nő levette magáról Antti karját, mintha nem tetszene neki az intim közelsége.

-         Ha Jonne kér meg, akkor van – mondta lassan, különösen ejtve az angol szavakat, ami érzéki nyomatékot hagyott minden hangnak, ami elhagyta vékony ajkát.

-         Ahh, arra várhatsz szépségem – túrt hajába a férfi. – Ez csak fiúkat kérne meg!

   Rávillantotta szemét Anttira, aztán Sophie felé fordult, szerencsére kezdett elég részeg lenni, hogy némi bátorsága legyen. Egyébként is, kezdett nagyon elege lenni ebből a hülyeségből.

-         Van kedved velünk jönni? – kérdezte kissé hadarva, zavartan nézve a szürke szemekbe, melyek most egészen sötétnek tűntek.

-         Igen – válaszolta a lány apró mosollyal.

-         Talán ott van fásli vagy valami ragtapasz – vonta össze a szemöldökét. Sophie értetlenül nézett rá, ezért lepillantott a kezére, emlékeztetve kisebb balesetére.

-         Már el is felejtettem – vonta meg kicsit a vállát.

-         Ne aggódj, édesem, ha a kisfiú nem megy veled semmire, mi ott leszünk – karolta át az egyik lány derekát Antti.

   Nagyot sóhajtott. Ezek szerint még az sem elég nekik, hogy megkért egy nőt, hogy tartson velük. Mit kéne tennie, hogy lekopjanak a témáról? Előttük megdugnia? Nem, ezeknek semmi nem elég, olyanok, mint a piócák és addig szívják az ember vérét, ameddig nem kezd velük együtt kreténkedni. Csak az a baj, hogy semmi kedve nem volt hülyének lenni és idiótaságokat művelni.

   Sophie mellé zárkózva indult el kifele. Azért nem igazán örülne neki, ha ma valamelyik társa mellett kötne ki, az egyszer biztos.